-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Fehérvári Fitness Fesztivál vasárnap a Vodafone Sportcsarnokban
Vasárnap a Vodafone Sportcsarnokban rendezik a Fehérvári Fitness Fesztivált, melyen a „Rubos Kati Classic” sportági szakszövetségtől független megmérettetés, Nyugat-Magyarország legnagyobb fitness eseménye és a testépítés ünnepe. Ezt hivatott erősíteni a közel 40 meghívott vendég, akik meghatározták a testépítés és fitness sport hazai világát.
Részletes program és plakát a cikkben!
Részletes program és plakát a cikkben!
2013.05.08. 12:07 |
Vasárnap a Vodafone Sportcsarnokban rendezik a Fehérvári Fitness Fesztivált, melyen a „Rubos Kati Classic” sportági szakszövetségtől független megmérettetés, Nyugat-Magyarország legnagyobb fitness eseménye és a testépítés ünnepe. Ezt hivatott erősíteni a közel 40 meghívott vendég, akik meghatározták a testépítés és fitness sport hazai világát.
A testépítés iránt rajongóknak igazi csemegét ígér a Fehérvári Fitness Fesztivál 2013, melyet május 12-én, vasárnap 9.00 órától az esti órákig rendeznek a Vodafone Sportcentrumban. Többféle versenyszám és bemutató lesz. A „Rubos Kati Classic” sportági szakszövetségtől független megmérettetés, Nyugat-Magyarország legnagyobb fitness eseménye és a testépítés ünnepe. Ezt hivatott erősíteni a közel 40 meghívott vendég, akik meghatározták a testépítés és fitness sport hazai világát. Szervezettől, szövetségektől és egyesületektől függetlenül bárki nevezhet, akár egyéni indulóként is. Célja, hogy összemérhessék tudásukat a különböző sportági szövetségektől érkező versenyzők és az egyéni testépítők.Kategóriák:
Női bikini sport: -165 cm, +165 cm.
Női physique: -165 cm, +165 cm.
Női testépítés: abszolút
Férfi physique: -170 cm, +170 cm.
Physique vegyes páros: abszolút (A világon elsőként ezen a versenyen debütál.)
Férfi testépítés: -90 kg, +90 kg
Férfi testépítés: abszolút
A Boogie Night’s meghívásos electric boogie verseny először kerül megrendezésre. A 12 főből álló mezőny a délelőtti selejtező folyamán 6 főre redukálódik. A délutáni elődöntő alkalmával megszületnek a dobogós helyezettek, majd a dobogó fokainak sorsa is eldől. A verseny úgynevezett párbaj formában történik. A döntőt követően Kollár Steve fogja bemutatni a Terminator tánckoreográfiáját.
A Kungfu Warriors során a világszintű hagyományokkal rendelkező magyar shaolin kungfu fegyveres formagyakorlatai közül három kerül bemutatásra. A Robert Lyons által delegált csapat tradicionális shaolin öltözékben lép a közönség elé. A gyakorlatok előtt, között és után Robert Lyons sifu kommentálja a látottakat.
A Ground Gymnastic esetében pedig a manapság igen divatos calisthenics mozgásformát láthatja a közönség a színpadon. A calisthenics a szertorna- és szabad stílusú elemeket tartalmazó természetes mozgásforma, amely az idén még bemutató jelleggel, jövőre azonban már teljes értékű versenyszámként jelenik meg, egyedüliként a Fitness Fesztiválon.
A vasárnapi esemény résztvevőit 9.00 órakor Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok köszönti, a nap műsorvezetője pedig Eszteró Zsolt világbajnok testépítő lesz.