-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Fehérvár Katonái - a Honvédelem Napját ünnepelték
A Helyőrségi zenekar térzenéjével vette kezdetét a Fehérvár Katonái című program május 20-án az Alba Pláza előtti téren. A Honvédelem Napját a katonák, a városban élőkkel együtt ünnepelték. A város nevében Róth Péter alpolgármester köszöntötte a katonákat, mint mondta, Fehérvár katona város volt, ma is az, és katonaváros is lesz.
2013.05.21. 16:20 |
A Helyőrségi zenekar térzenéjével vette kezdetét a Fehérvár Katonái című program május 20-án az Alba Pláza előtti téren. A Honvédelem Napját a katonák, a városban élőkkel együtt ünnepelték. A város nevében Róth Péter alpolgármester köszöntötte a katonákat, mint mondta, Fehérvár katona város volt, ma is az, és katonaváros is lesz.
„A kérdést, hogy kellenek-e fegyverek és katonák, főként az dönti el, hogy van-e veszély, ami létünket, szeretteinket, értékeinket veszélyezteti. Márpedig ilyen veszély van.” - mondta el Róth Péter alpolgármester köszöntőjében. A program a helyőrségi zenekar gyepshowjával folytatódott, ismert, áthangszerelt dalokat játszottak a fúvósok.
KÉPGALÉRIA a rendezvényről
KÉPGALÉRIA a rendezvényről

A honvédség több ága is képviselte magát a rendezvényen. A vegyvédelmi ruhákat, és a rendszeresített fegyvereket is kipróbálhatták az érdeklődők. A legnépszerűbbnek azonban Tűzszerészek bizonyultak.
Õk kutyás bemutatót is tartottak az Alba Plaza előtti téren. Kihirdették a délelőtti, az Árpád Szakképzőben rendezett ifjúsági csapatverseny eredményeit, majd "Fehérvár rejtett kincsei" címmel kezdődött ifjúsági vetélkedő csaknem 500 gyermek számára.
Az est keretében adták át a Sipos Gyula díjat, amelyet az idén Szabó András ezredes vehetett át Róth Péter alpolgármestertől. A Sipos Gyula díj idei kitüntetettje 1998-tól szolgál Székesfehérváron és az itt működő Összhaderőnemi Parancsnokság társadalmi és médiakapcsolatainak szervezése a fő feladata. „Amikor arról beszélünk, hogy Székesfehérvár neve összeforrt a honvédséggel és hogy nemcsak ünnepeinken, hanem a mindennapokban is élő az a kapcsolat, amelyet a város és az Összhaderőnemi Parancsnokság ápol, akkor amögött sok ember munkája rejlik. Akik számon tartják ünnepeinket, nem felejtkeznek meg azokról az évfordulókról, amikor egykori hősök helytállásáért illik fejet hajtanunk közös megemlékezéseken.” - mondta el méltatásában Róth Péter alpolgármester.