Sokszínű mintabútorok, falra függesztett családfa és friss fűrészpor - Sárvári József asztalos mester az ipart egy öreghegyi szoba-konyhás kisházban kezdte. Az eltelt évtizedek alatt a műhely sokszorosára nőtt, és most már nemcsak a gyerekei, hanem az unokái is megtanulták a szakmát.
Sárvári József kék munkaruhájában, sárga colstokkal a szíve felett megérkezésünkkor éppen egy fa képeslaptartót csiszolt, mert a műhelyben a kézi, finom munka elvégzése mindig az ő feladata. Mosolyogva és koncentrálva vizslatta a félkész tartót, mert az ördög még akkor is a részletekben bújik meg, ha valaki több mint negyven éve dolgozik asztalosként.
„Gyerekként Öreghegyen egy szoba-konyhás présházban laktunk. Miután édesapám megjött a hadifogságból, az ötvenes évek elején elkezdtünk építkezni. Az előszobába egy ügyes kezű asztalos készítette az ajtót, ablakot, akinek szívesen segítettem. Aztán ez a szakember egyszer csak megkérdezte tőlem: Te Jóska, mi szeretnél lenni? Tíz éves fejjel erre a kérdésre még nem tudtam mit felelni, ezért azt javasolta ez a derék asztalos, válasszam ezt a szakmát.” - emlékezett vissza József, aki ezután megfogadta a tanácsot, mert teljesen magával ragadta a gyalulás közben a fáról leomló forgács illata.
Az ipari iskolában, elsőben az asztalos szakmát tanulóknak vinklit, vagyis derékszöget kellett készíteni, ami annyira jól sikerült, hogy a tanára rögtön elkérte bemutatódarabnak az iskolai szertárba. Miután a szakember végzett, mégiscsak elkérte az első munkáját, amit egyébként mind a mai napig használ.
József az inaséveit a szövetkezetnél töltötte, ahol segédek mellé volt beosztva. Hajnalban járt be, mert az inas feladata volt például télen a kályha begyújtása. Utána reggel héttől délután négyig-ötig az akkoriban divatos hálószoba- vagy kombinált szekrényt dörzsölte.
„A szakmát tulajdonképpen úgy kellett ellesni. A jobb fogásokat a segédek meg csak akkor mutatták meg, ha vittem nekik egy liter bort.” - tette hozzá nevető szemmel a mester. József az inasságból való „felszabadulása” után a paneldömping és a korízlés hatására bútorokat alakított át. A nagy ágyakból heverők, a kombinált szekrényekből kevesebb helyet foglaló tárolók lettek, mert a kis lakásokban a régi bútorok nem fértek el. Munkaidő után sokszor bent maradt, és segített a többieknek, majd este tíz-tizenegyig otthon, a családnak készített bútort, hogy tudjanak mibe pakolni.1970-ben önállósodott. A műhelyét fokozatosan bővíteni kellett, mert ”az asztalosnak sosem elég a hely”. Közben a család is gyarapodott, és az apa legnagyobb örömére legidősebb fia, József folytatni szerette volna a családi hagyományt.
„A fiam volt az első tanítványom, aki egy kis apai ráhatással elindult az országos Szakma Kiváló Tanulója versenyen, ahol első helyezést ért el. Nagyon büszke voltam rá!” - jegyezte meg csillogó tekintettel József, majd elárulta, azóta 134 inas szabadult fel a keze alól, akiknek a folyamatosan bővülő tablója az iroda előtti falat díszíti.
József közben kisétált a műhelyből a legkülönfélébb stílusú bútorokat felvonultató bemutatóterembe, ahol sorra mutogatta a másik két fiának, Istvánnak és Gábornak az aprólékosan kidolgozott művészi székeit, asztalait, ajtóit. A falon lévő intarziaképeket az egyik lánya, Erzsébet készítette. A mester nagyon örül, hogy a másik lánya, Eszter is a műhelyben dolgozik, neki a könyvelés és az árajánlat-készítés a feladata.
Andrea menye és Judit unokája a finomságot igénylő felületkezeléssel, festéssel és a pácolással foglalatoskodnak, sőt a szakmák világbajnokságára készülő Ádám unokája is sokat segít a vállalkozásban. A mester számára leírhatatlan érzés, milyen nap mint azokkal az emberekkel „alkotni”, akik a legközelebb állnak hozzá. A család története olyan, mint amikor az erdőben a zsenge csemetéből hatalmas, lombos fa lesz, amely erősen kapaszkodik a gyökereivel a földbe.
József egyik unokája, Ádám a szakmák világbajnokságára, a World Skills-re készül, amit július elején tartanak Lipcsében. A 21 éves fiú épületasztalos szakmában méri össze a tudását a többiekkel. A versenyen tizenegy óra alatt két asztalosmunkát kell elkészíteni. Bár a szervezők a tizenegy tétel tervrajzait előre elküldték, csak a helyszínen derül ki, végül melyik kettőt kell tizenegy óra alatt elkészíteni.
