Ezek lesznek a Királyi Napok hétfői programjai

Gyermekjátékokkal folytatódik hétfőn a XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál, majd az esti gálának a francia, az indonéz és a bolgár fellépők lesznek a főszereplői, valamint színpadra lépnek az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. A mozgó történelmi képregényt 21 órától csodálhatjuk meg a Fő utcán.
2018.08.12. 20:03 |
Ezek lesznek a Királyi Napok hétfői programjai

Hétfőn is láthatjuk a történelmi fényvetítést 21 órától a Fő utcán, a néptáncfesztiválon pedig a francia, az indonéz és a bolgár együttesek lépnek fel 18 órától a Zichy színpadon.

A XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál harmadik napján hagyományosan 11 órakor várják a családokat a Mátyás király-emlékmű előtt a Királyi játéktéren, ahol a külföldi csapatok félórás váltásban adnak interaktív ízelítőt hagyományaikból. 16 órakor a Táncházban Királyi gyermekjátszóval folytatódik a program: itt a népszokásokhoz fűződő játékok, hangszerek, kézműves eszközök kerülnek középpontba.
A belvárosi fesztiválprogram az emlékműnél térzenével várja az érdeklődőket 17 órától, a Zichy színpad esti gáláján a francia, az indonéz és a bolgár együttesek lépnek fel 18 órától, és műsort adnak az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola növendékei is. A görög-indiai-mexikói folkest 21.30 órától zárja a néptáncfesztivál aznapi rendezvényeit.
A Fő utca történelmi fényvetítései 21 órától teremtenek ünnepi hangulatot: a Képes Krónika ábrái elevenednek meg a falakra vetített képregényben a Ciszterci templom és a Szent István Király Múzeum Rendház homlokzatán, egészen 24 óráig.

Fehérvári színes

  1. MI képzés a Kyndryllel

    100 ezer dolláros támogatást kapott a Fehérváron is szolgáltató központot fenntartó Kyndryl alapítványától a United Way Magyarország. Az összegből hátrányos helyzetű, látássérült fiatalok képzését, felkészítését is segítheti a szervezet.

    2026.06.30.
  2. Digitalizáció az iskolákban

    Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.

    2026.06.30.
  3. Példás életút

    Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.

    2026.06.29.
  4. Jótékonysági tanszergyűjtés

    Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.

    2026.06.29.