-
Köszönjük, Omar!
Amikor megérkezett Székesfehérvárra, egyértelmű célokkal kezdte meg a munkát, és irányítása alatt a MÁV Előre Foxconn történelmi sikereket ért el. Magyar Kupa-győzelem, Extraliga-bajnoki cím, MEVZA Kupa-ezüstérem, Magyar Kupa-ezüstérem és Extraliga-ezüstérem.
2026.07.11. -
Nagy jövés-menés a Vidinél – pénteken a Haladás elleni mérkőzésre várják a szurkolókat
Alakul a Videoton FC Fehérvár kerete a következő szezonra, a klub négy érkezőt és két távozót is bejelentett. Július 10-én, pénteken délelőtt 10 órától Spandler Csabáék felkészülési mérkőzésen fogadják a Szombathelyi Haladást a Sóstói Stadionban. A belépés ingyenes, az összecsapás ideje alatt büfé is üzemel majd.
2026.07.09. -
Az új idényre készülnek
A Volán már az új idényre készül, amelyre rangos felkészülési mérkőzésekkel és egy komoly erősítést jelentő svéd válogatott hátvéd érkezésével hangol.
2026.07.09. -
Búcsú a nemzeti színektől
Elbúcsúzott a válogatottságtól Hanga Ádám és Vojvoda Dávid. A két kosárlabda legenda a MET Arénában a magyar-belga EB selejtező előtt köszönt el a szurkolóktól.
2026.07.07.
Évzárót tartottak a Videoton FC Fehérvár utánpótlásedzői – elbúcsúztatták Simek Pétert is
Jó kedélyű, egyben megható pillanatokkal teli évzárót tartottak a Vidi utánpótlásedzői a Sóstói edzőközpontban, melyen elköszöntek a kilenc év után távozó up-sportigazgatótól, Simek Pétertől, aki az Újpest FC akadémiai igazgatójaként folytatja karrierjét.
Az évzárón a tulajdonos Önkormányzat nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester megköszönte az utánpótlásedzők egész éves munkáját és a klub iránti elkötelezettségét, hogy a tavaly nyári bizonytalan helyzetben is kitartottak. „Ez a közösség a nehéz időkben is maradt a Vidiben, hitet téve amellett, hogy ennek a klubnak nemcsak gyönyörű múltja van, de nagyon szép jövő is lesz. Ennek alapja pedig az utánpótlásképzés, a gyerekek és fiatalok nevelése.” Kiemelte, hogy ehhez olyan emberek kellenek, akik ezt koordinálják és összefogják. „Köszönöm Simek Péternek, hogy az elmúlt években vezetőként is sokat tett ezért a klubért. Ő is azok közé tartozik, akik a tavalyi nehéz helyzetben is úgy döntöttek, maradnak.” – fogalmazott a polgármester, aki elárulta, sajnálják, de megértik Simek Péter távozását, hiszen visszautasíthatatlan ajánlatot kapott. „Ahogy ezt a helyzetet kezelte, azzal is bebizonyította, hogy örökre ehhez a közösséghez tartozik. Mindig hazavárjuk Fehérvárra, a Videotonhoz.” – tette hozzá.
A Videoton FC Fehérvár ügyvezetője, Balogh Attila is megköszönte az utánpótlásedzők munkáját és gratulált csapataik eredményeihez. A jövővel kapcsolatban türelmet kért; mint mondta, az Önkormányzattal vállvetve dolgoznak a klub sikeres értékesítésén, vannak kecsegtető fejlemények. A távozó Simek Péterről elmondta, a szakmaiság mellett olyan emberi tulajdonságokkal is rendelkezik, amik meghatározták a klub identitását. Javult a szervezettség, az eredményesség, aminek köszönhetően a Videoton utánpótláscsapataival immár számolni kell.
„Megpróbálok nem túl hosszú lenni, mert beszélni, azt tudok.” – kezdte vicces felütéssel a távozó utánpótlás-sportigazgató, Sime k Péter, aki meghatottan köszönte meg az Önkormányzat bizalmát. Mint mondta, sokáig más volt a prioritás a Vidinél, de mindig igyekeztek a legjobb munkát végezni. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt kilenc évben vezetőként is rengeteget fejlődött. „Nem vagyok elérzékenyülő típus, de ez most egy nehéz pillanat.” – fogalmazott, majd elárulta, nagyon nehéz volt meghoznia ezt a döntést. „Óriási erőt ad az előttem álló feladatokhoz, hogy ennek a közösségnek a tagja lehettem és a jövőben is számíthatók mindenkire, ahogy ti is számíthattok rám.” – fordult az edzőkhöz, majd reményét fejezte ki, hogy a Vidi utánpótlását a jövőben is az őszinte kommunikáció és a bajtársiasság jellemzi majd.

A klub a héten bejelentette, hogy az utánpótlás szakmai vezető pozíciót Disztl László tölti majd be a jövőben.
A 63 éves szakember az UEFA-Kupa-döntős csapat tagjaként, játékosként ért el szép sikereket, majd pályafutása befejezése után több pozícióban is dolgozott a Vidinél. 1997-ben és 2008-ban vezetőedzőként ült a kispadon, 1999-ben, majd 2005-2006-ban utánpótlás vezetőként dolgozott. Az elmúlt években utánpótlás scoutés grassroots koordinátor volt a Videotonnál.
Ezzel egyidejűleg egy új pozíció is bevezetésre került: Palkovics István felső szekcióvezetőként (U12-U19) a fiú versenyző korosztályok szakmai munkáját felügyeli majd. A 38 éves szakember hatodik éve dolgozik a Videoton FC Fehérvárnál, egy éve feljutott az U14-es gárdával a legmagasabb osztályba, idén pedig bennmaradt az U15-tel a Kiemelt bajnokságban. Az elmúlt években több korosztály mellett is dolgozott vezetőedzőként, így nagy rálátással rendelkezik a Vidi utánpótlására. U14-ben arany- és ezüst, U15-ben arany-, U17-ben (asszisztensedzőként) ezüstérmes csapatot irányított.
Az ünnepélyes évzáró és búcsúztató kötetlen beszélgetésekkel zárult.