Ennél szebb és jobb nem lehet! – 90. születésnapján köszöntötték Horváth Sándort

„Ez a nap más, mint a többi, mert ez a te születésnapod! Köszöntelek és kívánom, legyen ma szép napod!” – Szabó Zoltán Születésnapodra című versét Hoschek Andrea, az Országos Papi Otthon mentálhigiénés gondozója olvasta fel a 90 éves születésnapos számára szervezett ünnepségen, amelyen részt vett Sándor bácsi lánya, Ilona, unokája, Norbert és persze az otthon lakói is.

„Hú, hát erre nem számítottam, nagyon meg vagyok hatódva!” – mondta az ünnepelt, amikor Székesfehérvár Önkormányzatának nevében Lehrner Zsolt alpolgármester ajándékkal köszöntötte őt, majd átadta Magyarország miniszterelnökének gratuláló levelét.

Sanyi bácsi azon nyomban végigolvasta a díszes okmányt, majd körülnézett és elérzékenyülve csak annyit mondott: „Nem tudok szóhoz jutni, hogy ennyien eljöttek engem megünnepelni! Ennél szebb és jobb nem lehet!”

Stokinger Ildikó mentálhigiénés szakember finom süteményekkel érkezett, majd megkérte az ünnepeltet, fújja el a gyertyát. Nem kellett kétszer mondani, Sanyi bácsi olyan erővel „oltotta el a lángot”, hogy a gyertya azon nyomban kifordult a helyéből. Megható volt látni, ahogy a lakók boldog születésnapot kívánva átölelték az igencsak megilletődött ünnepeltet. Aztán persze megkezdődhetett a süteményezés.

Horváth Sándor 1934. október 20-án született a Veszprém vármegyei Nemesszalókon, ahol szülei molnárként dolgoztak a saját malmukban.

Később az édesanyja és az édesapja útjai különváltak, így Sándor tulajdonképpen Magyarpolányban nőtt fel. Öten voltak testvérek, közülük a legidősebb, egyszem lánytestvér és Sándor bácsi él még.

Molnár Sándor már felnőttkorában költözött Soponyára, miután elvégezte a nehézgépkezelői képzést, majd kotrósként kezdett dolgozni. A faluban ismerte meg későbbi feleségét, s egy lányuk született. Amikor megalakult a helyi termelőszövetkezet, ott kapott munkát, s gyakorlatilag a mezőgazdaságban élte le egész életét. A föld, az állatok szeretete egész életén át elkísérte őt, nyugdíjazása után feleségével számos állatot tartott a soponyai erdő szélén álló házuknál és gondozta a földet, amíg bírta. Sajnos a felesége hét évvel ezelőtt meghalt, s mostanra Sándor bácsi állapota is szükségessé teszi az állandó felügyeletet.

A pénteki nap azonban nem a búslakodásról, hanem a vidám beszélgetésekről, a régi dolgok felidézéséről szólt. Ahogy az otthon lakói elkezdtek egymással beszélgetni, odakint valahogy a reggeli felhők is elvonultak és kisütött a nap.