Elsőéves hallgatók utcazenéltek és szerenádoztak a Belvárosban

A Belvárosban elsőéves hallgatók számoltak oroszlánokat a Mátyás király-emlékműnél, rögtönzött szerenádokat adtak, utcazenéltek és jártak utána számos fehérvári érdekességnek az Összegyetemi Gólyatúrán.
2019.09.04. 21:07 |
Elsőéves hallgatók utcazenéltek és szerenádoztak a Belvárosban

Szerdán rendezték az Összegyetemi Gólyatúrát

A Hotel Magyar Király előtti térről indult este az Összegyetemi Gólyatúra, amit a város és a Hallgatói Tanács szervezett a Corvinus, a Kodolányi és az Óbudai Egyetem Székesfehérváron tanuló hallgatóinak. Élettel telt meg a Belváros, mintegy kétszáz fiatal gyűlt össze a programra.

Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a gólyákat: az idén másodszor megszervezett túrával összehozzák az egyetemistákat, akik ezen az estén kicsit megismerhetik a várost is. „Szeretném megköszönni nektek, hogy a székesfehérvári képzések valamelyikét választottátok – bízom benne, hogy 3-3,5 év múlva is azt fogjátok mondani, hogy jó döntést hoztatok. Addig pedig élvezzétek ki a fehérvári egyetemista élet minden pillanatát: a hallgatói tanács tagjaival közösen mindent meg fogunk tenni azért, hogy a tanulmányok mellett jól is érezzétek magatokat.” – fogalmazott az alpolgármester, és a hallgatóknak felhívta a figyelmét a közelgő sportnapra és az Összegyetemi Gólyabálra.

A megalakult csapatok alapos kérdéssorokat kaptak a fehérvári nevezetességekről, érdekességekről: meg kellett számolniuk az oroszlánokat a Mátyás király-emlékműnél, megfejteni az okát, minek köszönhető a Rózsaliget savanyúvizének sajátos színe, tájékozódni a színház aktuális darabjairól és rájönni, kit/mit is néz Mujkó szobra a Városháza mellett. A fiataloknak bizonyítaniuk kellett a kreativitásukat és a rátermettségüket is, például rögtönzött utcazenéléssel, szerenádozással, így a Belvárosban sétáló járókelők hallhattak este Punnany Massifot, Beatricét, az Ady Endre utca egyik ablaka felé pedig a Csepereg az eső című számot küldték. A kilenc csapat eközben rejtette és védte egy-egy emberét, hogy a számháborús kódot más meg ne láthassa.

Fehérvári színes

  1. Példás életút

    Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.

    2026.06.29.
  2. Szoboszlai a King City Skateparkban

    Egy igazán pörgős székesfehérvári eseménnyel veszi kezdetét a Telekomosok Fesztiválja, amely az ország öt ikonikus pontjára hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. Július 5-én egy izgalmas városi élményparkká alakul a King City Skatepark, ahova Szoboszlai Dominik is kilátogat. Napközben táncbemutatók, rap csaták, este pedig Bongor és Lil 404 koncertjei fokozzák a hangulatot.

    2026.06.29.
  3. Jótékonysági tanszergyűjtés

    Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.

    2026.06.29.
  4. Év fagylaltja 2026

    Az öt kategóriában összesen 72 fagylalt nevezése érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt összesen 100 féle fagylaltot kínáltak az egész napos rendezvény alatt. A fagylaltokat kiváló szakmai zsűri értékelte, amiben helyet kapott Damniczki Balázs fehérvári cukrászmester is.

    2026.06.28.