-
Az SNI-s gyerekekért
A sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó intézmények eszközbeszerzését és módszertani fejlesztését támogatja az a nyertes pályázati projekt, melynek nyitórendezvényét csütörtökön tartották Székesfehérváron. A Székesfehérvári Tankerületi Központ pályázata által az Arany János EGYMI, a Móri Gárdonyi Géza EGYMI és a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szolgáltatásait korszerűsítik.
2025.12.05. -
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Első kézből Fehérvár – polgármesteri tájékoztató július 20-án, hétfőn
Tisztelt Fehérváriak!
Új hetet kezdtünk ma, amely továbbra is az óvatosságról kell, hogy szóljon. Arról, hogy magunkra és egymásra is vigyázzunk, előzzük meg a járványhelyzet újbóli belobbanását.
Minden nehézség közepette is fontosak a közösségi programok: javában zajlik a Művészkorzó, amely szombatonként teremt szórakozási lehetőséget a belvárosban, és elkészült a Székesfehérvári Királyi Napok – a korábbi éveknél szerényebb, de az ünnephez méltó – programja is. Egy hónap van már csak hátra Szent István ünnepéig, ám a Kormány múlt heti bejelentéseit követően egyelőre bizonytalan, hogy augusztus 15-e után hogyan lehet rendezvényeket tartani.
Ha minden a terveink szerint alakul, akkor a Királyi Napok idei programjának keretében az Öreghegyi Mulatság, a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál, a Fehérvári királyok menete az óriásbábok részvételével, az augusztus 20-i ünnepi közgyűlés, a Zichy ligeti színpadon az István, a király rockopera koncertváltozatának előadása, valamint – a rendhagyó körülményekre tekintettel – egy teljesen új helyszínen Koronázási szertartásjáték is várja majd a fehérváriakat. Emellett a hagyományos egyházi programok, valamint a Táncházban a „Király(ny)i Napok” és a programsorozat lezárásaként az Alba Regia Jazz Feszt rendezvények is szerepelnek a kínálatban.
Székesfehérvár természetesen követni fogja a kormányzat, az operatív törzs és a szakemberek ajánlásait, ahogyan eddig is tettük. Az idei Királyi Napok programjait egyelőre terv szerint megtartjuk augusztus 14. és 23. között, de várjuk a kormányzat erre az időszakra érvényes konkrét döntéseit. A rendezvények lemondására vonatkozó döntésemet, más jogszabályi előírás hiányában, a lehető legkésőbb, az aktuális járványügyi helyzet és a szakemberek javaslata alapján fogom meghozni.
- Sikerrel zárult a Megyei Jogú Városok kétnapos csúcstalálkozója Székesfehérváron, elsősorban a gazdaságélénkítési, költségvetési és infrastrukturális területeken sikerült előrelépnünk, emellett hangsúlyos volt a környezetvédelmi projektek és együttműködések további erősítése is.
- Egy érdekes időszaki tárlattal nyitja meg kapuit pénteken újra a látogatók előtt a Csók István Képtár. A Szent István Király Múzeum szervezésében A Kagán lovasa – avagy egy avar páncélos lovas életre keltése című vándorkiállítás érkezik meg Székesfehérvárra.
- A tervek szerint idén is megrendezi az Önkormányzat a Székesfehérvári Civil Napot szeptemberben. A bemutatkozási lehetőséget vállaló civil szervezetek augusztus 17-ig pályázhatnak a kitelepüléshez támogatásra. A részletes kiírás a városi honlapon olvasható!
- Ezúttal több öreghegyi utcában folytatja az E.ON a hálózatbővítési munkákat, így áramszünetre kell számítani a hét közepén.
- Alig két hete találkoztam a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományával, és néztük meg közösen a tűzoltókkal laktanyájukat. Örülök, hogy most újabb csúcstechnológiájú jármű segíti szolgálatvégzésüket.
- Az együttműködő fehérvári cégekkel közös sajtótájékoztatón jelentettük be a KÉPES program keretében megvalósuló idei felújításokat. Köszönöm a partnereknek, hogy az idei nehéz helyzetben is folytatni tudjuk a társadalmi felelősségvállalás jegyében indított sorozatot!
- Szabados György történésszel, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont, illetve a Szent István Király Múzeum munkatársával olvashatnak egy érdekes beszélgetést a Fejér Megyei Hírlapban.
- Még három napig lehet szavazni a Székesfehérváron készülő Nemere vitorlázórepülőre a #felderchallenge elnevezésű pályázaton. Részletek.
- Hétvégén ünnepelte 70. születésnapját és nyugállományba vonult Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár díszpolgára, az Állami Számvevőszék alelnöke, városunk korábbi polgármestere. Közösségünk nevében gratuláltam neki, és köszönetet mondtam a helyi közösségért végzett tevékenységéért.
- Idén Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója vehette át a Velencei-tóért díjat. Ezúton is gratulálok az elismeréshez!
Bár személy szerint nagyon remélem, hogy megtarthatjuk legalább a Királyi Napok néhány rendezvényét, jelenleg a koronavírus-járvány második hullámának elkerülése a legfontosabb célunk. Kérem, hogy a mostani, békésnek és „átlagos nyárnak” érzékelhető időszak se ringasson minket illúziókba: egy második járványhullám katasztrofális gazdasági, társadalmi és egészségügyi károkat okozhat Magyarországnak és városunknak. Kérem, hogy tegyünk azért, hogy a mostani, nyugalminak nevezhető időszak és a normális élet fennmaradjon: tartsuk be a maszkviselési előírásokat és ha nem feltétlen szükséges, ne utazzunk külföldre! A járványügyi helyzet súlyosbodása vagy enyhülése mindannyiunk kezében van. Vigyázzunk egymásra!
dr. Cser-Palkovics András
Székesfehérvár polgármestere
