-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Első alkalommal rendezik meg a Maroshegyi Undergrundot a Mezővári Sportpályán
Április 27-én szombaton a Mezővári József sportpályán rendezik meg a Maroshegyi Undergrund programjait. A rendezvényen délelőtt focimeccseket láthatnak az érdeklődők, a Bozsik program keretében mutatkoznak be a legifjabb labdarúgó- palánták. Délután kutyás bemutatókkal folytatódik az Undergrund, majd zumba és koncertek következnek a tavaszköszöntő rendezvényen.
2013.04.24. 10:40 |
Április 27-én szombaton a Mezővári József sportpályán rendezik meg a Maroshegyi Undergrund programjait. A rendezvényen délelőtt focimeccseket láthatnak az érdeklődők, a Bozsik program keretében mutatkoznak be a legifjabb labdarúgó- palánták. Délután kutyás bemutatókkal folytatódik az Undergrund, majd zumba és koncertek következnek a tavaszköszöntő rendezvényen.

A program létrejöttét Brájer Éva önkormányzati képviselő támogatja, aki elmondta, hogy egykor a sportélet mellett társadalmi rendezvényeknek is helyet adott a maroshegyi futballpálya, ennek hagyományát kívánják feltámasztani a tavaszköszöntő programokkal. A képviselő kiemelte, a városrész őszi rendezvénye, a Böndörődő elsősorban a családokat és az idősebb generációt célozza meg, ezt jól egészíti majd ki a tavaszi Maroshegyi Undergrund, amely a fiatalok számára lehet vonzó. A programok között futball mérkőzések, kutyás bemutatók, drogprevenciós felvilágosítás, valamint zumba és számos koncert szerepel. Maroshegyen fellép többek között a Cry Baby, a Paradicsom és a Blahalouisiana is.

Mezővári Balázs, a sportpálya igazgatója elmondta, hogy 200 igazolt sportoló futballozik rendeszeresen a pályán, köztük olyan tehetségek, mint Bence János, aki 17 évesen oszlopos tagja a felnőtt csapatnak. A szombati rendezvény egyik célja a Bozsik program népszerűsítése. A Maroshegyi Undergrund szervezője az Alba Kölyök Egyesület, a rendezvény fővédnöke dr. Cser-Palkovics András polgármester lesz.

