Elköltözik a Zombori úti posta - csekkautomatát telepítettek a Köfémre

Idén több posta is megújult illetve új helyre költözött Székesfehérváron. A cél az volt, hogy a szolgáltatóhelyek a korábbihoz képest tágasabb, modern környezetben, magasabb szintű kiszolgálást biztosítsanak az ügyfeleknek. A Köfém lakótelep 1 szám alatt pedig csekkautomatát is telepített a Magyar Posta. 
2018.11.16. 10:30 |
Elköltözik a Zombori úti posta - csekkautomatát telepítettek a Köfémre

Székesfehérváron a Magyar Posta 11 postát működtet, és ezen kívül csekkautomatát is telepített a városba, amely reggeltől késő estig érhető el. 

Több lépésben – az önkormányzat folyamatos tájékoztatása mellett – átalakul a postai hálózat a Fehérváron 2018-ban. Júniusban nyitott Maroshegyen, a Prémium Centerben újonnan kialakított 4-es számú posta. A korábbi helyen a posta ugyanis már rég kinőtte magát így szükség volt egy nagyobb, tágasabb, modernebb épületre. A bővülést mutatja az is, hogy a korábbi három helyett az új helyen már öt nyitott ügyfélkapcsolati munkahellyel várják az ott dolgozók az ügyfeleket. Az épület a kor kívánalmainak megfelelően akadálymentesített, az üzletház előtt a parkolás is egyszerű. Az új épület kialakítása 40 millió forintba került, amelyből 10 millió forintot a Székesfehérvári Önkormányzat fizetett.

Ide, vagyis a Prémium Centerben lévő 4-es postára költözik át a Zombori úti 5-ös posta december 1-jétől. A környéken élők azonban így sem maradnak posta nélkül ugyanis elérhető távolságban van a Késmárki úti 8-as posta és a Budai úti, felújított 6-os posta is. Emellett a Zombori úti posta közvetlen közelében a Köfém lakótelep egyik házában csekkautomatát is telepített augusztus elején a Magyar Posta, itt az egyébként a postákon egyik leggyakrabban igénybe vett szolgáltatást a csekkfeladást lehet elvégezni a készülék segítségével gyorsan és kényelmesen. A csekkautomata minden nap 6-22 óra között érhető el.

A posták közül a legnagyobb forgalom a Palota úti 7-es postán, valamint a Kossuth Lajos utcai 1-es postán van. A leggyakrabban igénybe vett szolgáltatás a csekkbefizetés, de gyakori a csomagfeladás is. 

A belvároshoz közelebbi, a város egyik forgalmas környékén működő Budai úti posta is új helyet kapott. Augusztus végétől a 6-os posta csak néhány házzal, mintegy 100 méterrel költözött arrébb a Budai út 68/a szám alá, az új hely modernebb, nagyobb az előzőnél. Nemcsak tágasabb tér fogadja az ügyfeleket, hanem a nyitott pultos kialakítású ügyfélkapcsolati munkahelyek révén kellemesebb, barátságosabb a környezet, fontos szempont, hogy az épület illetve a posta akadálymentesített.

A városban a posták nyitvatartása eltérő, a leghosszabb ideig a bevásárlóközpontokban található posták várják az ügyfeleket(Auchan postán hétfőtől szombatig, 20 óráig, a Tesco postán hétfőtől péntekig 19 óráig, szombaton 16 óráig érhetők el a postai szolgáltatások).