-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Elkezdődtek az Aranybulla Művészeti Napok az Öreghegyi Közösségi Házban
Több mint húsz éve, az Öreghegyi Közösségi Ház egykori legendás igazgatója, Tóth István ötlete nyomán kezdték el szervezni az Aranybulla Művészeti Napokat. Az idei rendezvényen hagyományosan kiállítás nyílt, a színpadot pedig zenés produkciók vették birtokba.
Az Aranybulla Művészeti Napok keretében nyílt meg Velich Rita Jászai Mari-díjas jelmeztervező és Velich Dóra Teo képzőművész A szellem misztériuma című kiállítása.
Velich Rita, a Magyar Állami Operaház jelmeztervezője számos budapesti és vidéki színházban dolgozott, munkásságában meghatározók a zenés színházi és táncdarabok – többek között olyan nagy sikerű musicalek jelmezeit tervezte, mint a Mozart!, az Elisabeth vagy a Rómeó és Júlia, és ő tervezte a Bánk bán operafilm jelmezeit is. Fehérvári kiállításán a Turandot, A bajadér, a Veled, Uram!, a Macbeth, a Varázsfuvola, az Aida és az István, a király produkciókhoz készült jelmezeiből látható válogatás.
Velich Dóra Teo művészetét változatos technika- és anyagalkalmazás jellemzi. Munkásságában kiemelkedő jelentőségűek a keleti ihletésű művek, illetve a modern természettudomány és a művészet kapcsolatát kutató, a fizika és a csillagászat jelenségei által inspirált munkák.
A két alkotó tárlatát Csáji László Koppány író, kulturális antropológus, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója nyitotta meg, előtte Lantos Zoltán hegedűművész, majd a Székesfehérvári Balett Színház táncművészei adtak rövid műsort. A kiállítás október 7-ig látogatható. A kiállításmegnyitó után gyertyafényes, opera fine dininggal folytatódott az este.

Szombati és vasárnapi programok
A zene nem hiányzik majd a szombati kínálatból sem: történetek, versek, dalok hangzanak el Beck Zoltán énekes-gitáros, dalszerző és Vecsei H. Miklós színművész 20 órakor kezdődő Kártyajáték című estjén. Az Aranybulla Művészeti Napok zárásaként vasárnap este nyolckor a Soulwave lép színpadra. Az indie és folk hatásokkal rendelkező magyar alternatív-rock zenekar dalait lélekemelő monumentalitás jellemzi; nagyívű refrének, metaforikus dalszövegek, mindezt a modern akusztikus popzene köntösébe bújtatva.
Az Aranybulla Művészeti Napok programjaira ingyenes a belépés.