Elkezdődött az aszfaltozás az Adonyi út zsákutca szakaszán

Az utcában a járda és a szegélyezés elkészült már, hétfőn pedig az út aszfaltozása is elkezdődött. Az Adonyi utca zsákutca szakaszán több mint 800 négyzetméternyi aszfaltos útburkolatot, 300 négyzetméteren térköves járdát és 600 folyóméter szegélyt építenek. 
2018.03.26. 13:46 |
Elkezdődött az aszfaltozás az Adonyi út zsákutca szakaszán

Székesfehérvár Önkormányzata az ÚT 2017-19 program keretében 2018-ra több mint 2 milliárd forintot biztosított a Városgondnokságnak melynek keretében valamennyi városrészben út-, járda- és parkolófelújítások valósulnak meg.

Közel negyven éves lemaradást orvosol a néhány éve elindított útfelújítási program, ugyanis az útjainkon átlagosan ennyi ideje nem történt komoly felújítás, tette hozzá a városgondnok.

A nyár elején indul a szomszédos Szabadkai utca felújítása is.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.