Elkezdődött a Teleki belső homlokzatának teljes felújítása

Az Önkormányzat a Teleki Blanka Gimnázium belső homlokzat-felújítása mellett döntött. Az Intézményen több ütemben történt már homlokzat felújítás, azonban a belső homlokzat felújítása ez idáig nem történt meg. A keddi munkaterület-átadással megkezdődhet a felújítás és nyílászárócsere a belső homlokzaton. A bruttó 113 millió forintból megvalósuló beruházást teljes egészében a város finanszírozza.
2017.02.28. 09:30 |
Elkezdődött a Teleki belső homlokzatának teljes felújítása
A belső homlokzat leromlott állapota teszi szükségessé a most induló beruházást a Teleki Blanka Gimnáziumban. Mint a keddi munkaterület-átadáson elhangzott, a sérült felületeket lebontják, és a téglaszerkezetű falak teljes egészében új vakolati rendszert kapnak, valamint a nyílászárókat is cserélik.
 
„Azt gondolom, egyáltalán nem kell indokolni, miért volt szükség a Teleki belső homlokzatának felújítására. A Munkácsy Mihály Általános Iskolában múlt héten leszakadt mennyezetdarab is azt bizonyította, hogy ezekre az épületekre egyre komolyabb összegeket kell fordítani. Egy neves gimnázium patinás belvárosi épületéről beszélünk, így városképi szempontból is fontos, hogy milyen állapotban van. A munkaterület-átadással a mai napon már elkezdődik az intézményben a munka, és várhatóan május végére el is készül a bruttó 113 millió forintos beruházás. A fejlesztéshez teljes egészében a város költségvetése biztosítja a szükséges forrást. Igyekszünk a kivitelezővel olyan egyezségre jutni, hogy a munka a legkevésbé zavarja a napi tanítási rendet. Megállapodás született arról is, hogy az érettségi ideje alatt szünetel a felújítás, így semmi sem zavarja majd a tanulókat a koncentrálásban. Bízom benne, hogy a ballagás vonatkozásában is olyan körülményeket tudunk kialakítani, melyek méltó ünnepet biztosítanak az érettségiző telekis diákoknak.” – mondta Cser-Palkovics András polgármester.
 
A Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola igazgatóhelyettese, Ponácz Ferenc megköszönte az Önkormányzat közreműködését, hogy megvalósulhat a régóta tervezett felújítás. „Nagy öröm számunkra, hogy megújul a belső udvari homlokzat. Természetesen ez további pluszfeladatokat is jelent, ugyanis a tanulmányi munkát át kell alakítanunk. A legnagyobb kihívást a közelgő érettségi vizsgák jelentik, melynek zavartalanságát mindenképpen biztosítanunk kell. Az udvar elengedhetetlen része a testnevelés óráknak, hiszen, amikor az időjárás engedi, a gyerekek mindig kint vannak. A két udvarrészből az egyik használata erősen korlátozódik, így alternatív megoldásokat kell keresnünk.”
 
„A Székesfehérvári Tankerületi Központ szerencsésnek mondhatja magát, mert egy kiváló együttműködés jellemzi az Önkormányzattal. Csak közös összefogással lehet nagyot álmodni, melyhez a város hozzájárulása elengedhetetlen. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tankerület többi, vidéki intézményére ne fordítanánk kellő mennyiségű pénzt. Korrekt fejlesztési tervvel, ütemezhetően valamennyi intézményünk megújulásában bízhatunk középtávon.” – tette hozzá Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója.
 
A belső udvari homlokzat teljes felújításához egyéb fejlesztések is kapcsolódnak, hiszen az ablakok állapota is leromlott, a faszerkezetek nagy arányban korhadtak, elvetemedtek, a vasalatok és zárszerkezetek tönkrementek, funkciójukat elveszítették. Ezen nyílászárókat a kivitelezőnek újra kell gyártania, és azok beépítése után a járulékos munkákat is el kell végeznie. Új nyílászárók kerülnek elhelyezésre az udvar felőli bejárati ajtó és további három szuterén szinti bejárat helyén is.
 
Az ablakok előtti rácsokat is leszerelik, a meglévővel azonos megjelenéssel készülnek majd el az új elemek. Annak érdekében, hogy az újonnan kialakított homlokzati struktúrát és a frissen cserélt új nyílászárókat megóvják a sportolás során eltévedt labdáktól, az intézmény belső udvarán található kézilabda pálya északi felén egy 6 méter magas labdafogó hálót helyeznek el. A védőháló a pálya teljes szélességében készül, és az ott előre elhelyezett acéloszlopokra feszítőmű segítségével fogják rögzíteni.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.