Elkészült az Alba Bástya új központja – minden intézményegység az Irányi Dániel utcai épületbe költözik

Befejeződött az Irányi Dániel utca 4. számú épület felújítása, és hamarosan birtokba veheti a korszerű létesítményt az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ. Több mint 700 millió forintos pályázati támogatással egy innovatív szociális szolgáltató központot alakítottak ki, ahol – a tervek szerint májustól – végre minden kolléga közös helyen láthatja el feladatait, és mindezt korszerű körülmények és eszközök segítik.
2021.03.08. 13:29 |
Elkészült az Alba Bástya új központja – minden intézményegység az Irányi Dániel utcai épületbe költözik

A beruházás során megvalósult az akadálymentesítés, és az épület mellett az udvar is megújult.

Az Irányi Dániel utca 4. szám alatti utcafronti épület és környezete a TOP-6.6.2.-16 és a TOP-6.5.1.-16 kódszámú pályázat keretében elnyert támogatással, bruttó 705.484.783 forintból újult meg. Az önkormányzati tulajdonú – korábban oktatási célokat szolgált – épület a felújítást és korszerűsítést követően az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ otthona lesz.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kiemelt célja a helyi szinten elérhető, fenntartható és magas színvonalú önkormányzati közszolgáltatások biztosítása, kiemelten az egészségügyi és a szociális alapszolgáltatás területén, megteremtve a szolgáltatásnyújtás megfelelő infrastrukturális feltételeit. Ez valósult meg az Alba Bástya esetében is, hiszen nemcsak méltó körülmények közé költöznek, hanem a város számos pontján található irodákból, helyiségekből egy közös intézménybe kerülnek. (Egyedül a Sütő utca 12. szám alatti központi iroda marad a helyén.)

„Kétezer négyzetméteres az ingatlan, ami teljesen megújult. A pincétől a padlásig megújult minden, csak a szerkezet maradt az eredeti. Emellett megtörtént az akadálymentesítés, és a gépészet, az energiahatékonyság szempontjából is teljesen 21. századi lett az épület. Mintegy nyolcvan kolléga munkahelyét fogja jelenteni ez a Központ, nagyon sok ellátott számára pedig azokat a szolgáltatásokat fogjuk tudni itt biztosítani, amelyeket az Alba Bástya nagyon magas szakmai színvonalon és immár jó minőségű környezetben nyújthat majd. A ’gondoskodó városnak’ egy nagyon szép megjelenése ez az épület.” – fogalmazta meg dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki hétfőn nézte meg a felújított központot. Köszönetet mondott a kivitelezőknek, a tervezőknek és a projektet végig vivő szakembereknek is.

A 13 hónapig tartó felújítási munkák során, az új funkcióhoz igazodva az épület – a belső terek átalakításával, a padlóburkolat cseréjével – teljesen megújult.

A pályázat része volt a tetőszerkezet cseréje, valamint az azbesztmentesítés után új kerámia tetőfedés készült. Az energetikai korszerűsítés részeként új nyílászárókat építettek be, és a homlokzati felületek hőszigetelése is megtörtént. Az épületet rákötötték a városi távhőhálózatra, valamint a teljes villamosenergia-hálózat cseréje is megvalósult.

Az akadálymentesítés keretében az ingatlan előtt és a belső udvaron 1-1 akadálymentes parkoló létesült, ahonnan megfelelően kialakított közlekedőfelületeken és az előírásoknak megfelelő méretű nyílászárókon keresztül, biztonságosan megközelíthető az épület. A belső terekben az akadálymentes közlekedéshez új személyfelvonót és emelőberendezést telepítettek, valamint új, mozgáskorlátozottak számára kialakított vizesblokk készült. Az infokommunikációs kialakítás során is figyeltek a fogyatékkal élőkre: eligazító táblák, a látássérülteket speciális burkolati jelek segítik, a helyiségek neveit Braille-írással is feltüntették, a hallássérültek számára pedig hangerősítő rendszerrel biztosítják a tájékozódást.

A földszinten került kialakításra az ügyféltér és a hozzá kapcsolódó helyiségek. Az emeleten a Központot kiszolgáló igazgatási, üzemeltetési funkciókat ellátó kollégák kerülnek elhelyezésre, valamint a szakmai munkát végzők is az emeleti „office” részlegben fognak dolgozni. Az épületben található kb. 100 fős nagy előadóterem a fejlesztés után is megtartja funkcióját, biztosítva ezzel a havi rendszerességgel megtartandó kisebb-nagyobb konferenciák, előadások, járási értekezletek, jelzőrendszeri szakmaközi megbeszélések, megyei módszertani fórumok, éves gyermekvédelmi tanácskozások helyszínét.

A pályázat lehetőséget ad új eszközök, bútorok (pl. terek otthonos berendezése, irodai bútorok), berendezési és felszerelési tárgyak, IKT eszközök (pl. asztali számítógépek, laptopok, projektor) beszerzésére is. Ezek várhatóan nyárig megérkeznek, ám már addig is az új helyszínen működik majd – a tervek szerint májustól – az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ.

Létszámbővítésre is lesz lehetőség, a jelenleg 74 fős dolgozói létszám 80 fölé emelkedik a Központban.

„Jelenleg a városban tizenhat telephelyünk van, ebből egyet hagyunk csak meg, a többi helyszínről az összes kollégám, akikkel együtt dolgozunk a fehérváriakért, egy helyszínen tud majd dolgozni. Ez is egy hatalmas lépés, nem is beszélve arról, hogy ez a Szociális Szolgáltató Központ annyira magas színvonalon lett kialakítva, annyira a család- és gyermekjóléti szolgáltatási szakmai szempontok figyelembevételével készült, hogy mind a minőség, mind a hatékonyság még magasabb lehet majd ebben az intézményben.” – mondta el Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője. Mint kiemelte: áprilisban el is kezdik a szakaszos költözést, szeretnék már májusban birtokba venni az Alba Bástya új otthonát.

Az épület két oldalán elhelyezkedő belső udvarok felújítása is megtörtént, valamint az új funkcióhoz kapcsolódóan egy kombinált játszóeszköz is segíti a gyermekekkel való foglalkozást.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.