-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Elkészült a stratégiai zajtérkép - intézkedési terv született a zajterhelés csökkentésére
A város közel 62 millió forintos támogatást nyert el a zajtérkép fejlesztési kötelezettség anyagi támogatására kiírt pályázaton. A stratégiai zajtérképpel és zajcsökkentési intézkedési tervvel foglalkozó projekt zárórendezvényét hétfőn tartották a Városházán.
A stratégiai zajtérképet itt töltheti le!
A stratégiai zajtérképet itt töltheti le!
2013.06.25. 06:58 |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata közel 62 millió forintos támogatást nyert el a zajtérképezési kötelezettség elvégzésének anyagi támogatására kiírt pályázaton, a Környezet és Energia Operatív Program keretében. A „Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készítése Székesfehérvár város közigazgatási területére” elnevezésű, KEOP-6.3.0/Z/10-2010-0005 azonosító jelű projekt zárórendezvényét június 24-én tartották.
A stratégiai zajtérképet itt töltheti le!
A stratégiai zajtérképet itt töltheti le!
Az intézkedési tervet itt töltheti le! (Az intézkedési tervvel kapcsolatos észrevételeket a kalman.lilla@pmhiv.szekesfehervar.hu e-mail címre várjuk!)

Viza Attila környezetvédelmi tanácsnok, Berndt Mihály a kivitelező cég zajszakértője és Márkus Miklós zajszakértő beszélt a zajtérkép elkészítéséről és hasznosságáról.
Az Európai Unió 2002-ben alkotta meg a környezeti zaj kezelésére vonatkozó szabályozását, mely szerint a 100.000 főnél népesebb városoknak 2012-re zajtérképpel, 2013-ra pedig a térképek alapján elkészített zajcsökkentő intézkedési tervvel kell rendelkezniük. A határidők és szabályozások betartásán túlmenően az érintett önkormányzatoknak az így elkészített zajtérkép, valamint intézkedési terv hasznos segédeszköz lehet a város környezetvédelmi programjának alakításánál, illetve a városfejlesztési és településrendezési tervek elkészítésénél, aktualizálásánál.

A projektzáró rendezvényen elhangzott, hogy az éjszakai mérések elvégzésekor a gyorshajtók jóval a megengedett határ fölé viszik a decibelszámot. A stratégiai zajtérképeket rendes időközönként, ellenőrzik, és fejlesztik majd.
A projekt megvalósítása a tervezettek szerint zajlott, a nyitórendezvényt 2012. április 24-én tartotta meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az első ütemben elkészült zajtérkép szakmai anyaga 2012. október 8-án felküldésre került a Környezetvédelmi Minisztériumhoz. Ezt követően a zajcsökkentési intézkedési terv projektelem munkaindító rendezvényét workshop formájában 2012. november 28-án rendezte meg a város. Az intézkedési terv 2013. március 5-re elkészült. A Közép-dunántúli Természetvédelmi, Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség véleményét figyelembe véve a végleges intézkedési terv határidőre elkészült. A sajtónyilvános záróesemény 2013. június 24-én zajlott le.
A projekt eredményeként, a stratégiai zajtérkép segítségével az eddigieknél pontosabb - a lakosság és a döntéshozók számára jól áttekinthető -, szemléletes információkkal gazdagodott a város.