Elkészült a játszótér fejlesztés a Budai úton és a Sarló utcában

 Kedden délelőtt adták át a Sarló utca 23. és a Budai út 90. mellett elkészült játszótér fejlesztéseket. A Sarló utcában épített fészekhinta nagyon népszerű a gyerekek között, a Budai úton pedig az új kötéllétrás mászóka is teljessé teszi a játszóteret. A szerkezetek alá ütéscsillapító gumilapokat is tettek, gumiszegéllyel. A kettő fejlesztés együtt közel 3.5 millió forint volt, azonban az elmúlt években összesen 19 millió forintot fordítottak a Vízivárosban új játszótér kialakításra és játszótér fejlesztésre.
2014.07.01. 11:40 |
Kedden délelőtt adták át a Sarló utca 23. és a Budai út 90. mellett elkészült játszótér fejlesztéseket. A Sarló utcában épített fészekhinta nagyon népszerű a gyerekek között, a Budai úton pedig az új kötéllétrás mászóka is teljessé teszi a játszóteret. A szerkezetek alá ütéscsillapító gumilapokat is tettek, gumiszegéllyel.
 A Sarló utca 23 előtti játszótér nem felelt meg a biztonsági előírásoknak és el kellett bontani. Korábban két rugós játék volt csak a kis téren, most pedig egy nagyon népszerű fészekhinta és egy kisebb mászóka is került a térre. Az egész teret újramurvázták, amivel a vízelvezetése jobb lett a területnek.

A Sarló utcai és a Budai úti játszótér fejlesztésről Horváth Miklósné önkormányzati képviselő és Bozai István városgondnok a műszaki átadáson tartott rövid sajtótájékoztatót.
 A kivitelezést Székesfehérvár Városgondnoksága végezte. Mind a Sarló utca 23 előtti fészekhinta, mind pedig a Budai út 90 melletti mászóka alá komoly ütéscsillapító felületet építettek. Mint Horváth Miklósné önkormányzati képviselő és Bozai István városgondnok elmondta négy éve jártak együtt először a Sarló utca 23 előtti területen, ami akkor nagyon lepusztult volt, azonban mostanra sikerült szépen rendbetenni ezt a teret is. A kettő fejlesztés együtt közel 3.5 millió forint volt, azonban az elmúlt években összesen 19 millió forintot fordítottak a Vízivárosban új játszótér kialakításra és játszótér fejlesztésre.
 
 

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.