Elkerülő - megjelent a Közbeszerzési Értesítőben III. szakasz tendere


  A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben közzétette a 8-as főút Székesfehérvár nyugati elkerülő III. szakasza kivitelezésének nyílt közbeszerzési felhívását, a becsült ellenérték nettó 15,5 milliárd forint. A kétszer két forgalmi sávos út hossza hét kilométer, két különszíntű csomóponttal. A kivitelezés ideje 32 hónap.
2013.07.02. 19:24 |
 Megjelent a 8-as főút Székesfehérvár nyugati elkerülő III. szakasz tendere. A legolcsóbb ajánlat a nyerő. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben közzétette a 8-as főút Székesfehérvár nyugati elkerülő III. szakasza kivitelezésének nyílt közbeszerzési felhívását, a becsült ellenérték nettó 15,5 milliárd forint.
A kétszer két forgalmi sávos út hossza hét kilométer, két különszíntű csomóponttal. A kivitelezés ideje 32 hónap. Ajánlatot az tehet, akinek az utóbbi három évben a közútépítésből származó összeas bevétele elérte a nettó tízmilliárd forintot. Emellett be kell mutatni egy legalább ötkilométeres kétszer két forgalmi sávos gyorsforgalmi út építését mint referenciát. Az ajánlattételi határidő augusztus 22. Ahogy az a dokumentumból kiderül: a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló cég lesz a nyertes.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.