Élelmiszercsomaggal, kesztyűvel, maszkkal segítettek az utcán élőknek

A veszélyhelyzetben az utcán élő hajléktalanoknak is segítséget nyújtott a város. Az elmúlt öt hétben a teajárat útvonalán járva 85-88 embert értek el hetente, és az élelmiszercsomag mellett védőkesztyűt és eldobható szájmaszkot adtak át a Kríziskezelő Központ utcai szolgálatának munkatársai. 
2020.05.27. 17:51 |
Élelmiszercsomaggal, kesztyűvel, maszkkal segítettek az utcán élőknek

Székesfehérváron 130 fő közterületen élő hajlék nélküli személyt tart nyilván a Kríziskezelő Központ utcai szolgálata, velük a heti teajárat délutáni útvonalán tartják személyesen a kapcsolatot.

A veszélyhelyzetben, április 29-től a város segítőprogramot indított el. Kétmillió forintból 85-88 személynek biztosították a tartós élelmiszer mellett az egészségvédelmet szolgáló védőkesztyűt és szájmaszkot.

A félkész-ételből, konzervekből, kenyérből és ásványvízből álló élelmiszercsomagot a központ munkatársai juttatták el részükre, és a szakemberek tájékoztatták is a hajléktalanokat a védőeszközök felelős használatáról. Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője sikeresnek értékelte a város által biztosított segélyprogramot, amely öt héten át biztosított az utcán élő hajléktalanoknak eldobható szájmaszkot, védőkesztyűt, valamint egy hétre elengedő élelmet. Mint mondta, az ellátottak nagy többsége használja a védőfelszerelést.

Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány kezdetén meghozott gyors döntéseknek, a megfelelő óvintézkedéseknek köszönhetően felvételi zárlatot és látogatási tilalmat rendeltek el, így nincs ki-be járás. Az intézményt csak azok hagyhatják el engedéllyel és jöhetnek is vissza, akik dolgozni járnak.

Az egészségügyi ellenőrzés mellett rendszeresen végeznek szűréseket a rendelkezésre álló gyorstesztekkel, ezek eddig szerencsére mindig negatívak lettek.

Közélet

  1. Csendes mécsesgyújtással emlékeztek az ’56-os mártírokra az Országalmánál

    Hagyományosan az Országalmánál szervezett mécsesgyújtással emlékezett meg Székesfehérvár Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjairól november 4-én, a nemzeti gyásznapon. Hetven évvel ezelőtt ezen a napon indult meg a szovjet csapatok inváziója a szabadságharc leverésére.

    2026.11.04.
  2. Lakossági fórum a Köfémen

    Kedden este a 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője várta lakossági fórumra a Köfém lakótelep, Ráchegy, Búrtelep és Székesfehérvár-Börgönd városrész lakóit a Köfém Művelődési Házban. Szó volt a januárban életbe lépő autóbusz-menetrend bővítéséről, a Huszár utcai játszótér kialakításáról, a Köfém sportcsarnok és a Csitáry uszoda felújításának lehetőségeiről. A város főépítésze pedig a városban zajló társasház építésekről tartott részletes tájékoztatót.

    2026.11.04.
  3. Lakossági fórum a Köfémen

    A 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője várta lakossági fórumra a Köfém lakótelep, Ráchegy, Búrtelep és Székesfehérvár-Börgönd városrész lakóit a Köfém Művelődési Házban.

    2026.11.04.
  4. Főhajtás a hősök előtt

    Minden évben november 3-án a nagy háború hőseinek emléke előtt tiszteleg Székesfehérvár közössége. Városunk első világháborús emlékműve, a Fekvő katona szobra előtt néma koszorúzással emlékeztek a 108 évvel ezelőtt aláírt padovai fegyverszüneti egyezményre.

    2026.11.04.