Ékszerdoboz a belvárosban - befejeződött a Hiemer-ház III. ütemének felújítása

  Néhány apróságon kívül befejeződött a Hiemer-ház teljes felújítása. Szerdán délelőtt bejárást tartottak az épületben, melyen a város polgármestere mellett az alpolgármesterek és a város jegyzője is ott volt. Dr. Cser-Palkovics András az összefogás erejét hangsúlyozta, hiszen önkormányzati ciklusokon átívelő program fejeződik be. A felújított épületnek hivatalos átadó ünnepsége is lesz hamarosan.
2011.09.21. 11:22 |
Néhány apróságon kívül befejeződött a Hiemer-ház teljes felújítása. Szerdán délelőtt bejárást tartottak az épületben, melyen a város polgármestere mellett az alpolgármesterek és a város jegyzője is ott volt. Dr. Cser-Palkovics András az összefogás erejét hangsúlyozta, hiszen önkormányzati ciklusokon átívelő program fejeződik be. A felújított épületnek hamarosan hivatalos átadó ünnepsége is lesz.
KÉPGALÉRA - tegyen virtuális sétát a felújított Hiemer-házban

 A Hiemer-ház (Hiemer-Font-Caraffa épülettömb) több mint 3000 négyzetméter alapterülettel bír, így felújítására pedig több ütemben került sor. A város polgármestere dr. Cser-Palkovics András a bejáráson hangsúlyozta, hogy a város egyik legszebb épületét összefogással, több önkormányzati cikluson átívelő rekonstrukcióval sikerült befejezni. A bejáráson Égi Tamás és Róth Péter alpolgármesterek és dr. Bóka Viktor Székesfehérvár MJV jegyzője is részt vett.
 
 Az I. ütem rekonstrukciója 2006-ban, az Európai Unió 600 millió Ft-os támogatásával készült el, a Nemzeti Fejlesztési és Regionális Operatív Program keretében. A II. ütem rekonstrukciója a Norvég Finanszírozási Mechanizmus támogatásával valósult meg. A III. ütem megvalósítására pedig a KDOP-3.1.1 sz. „Belváros rehabilitációjának folytatása” című pályázat keretén belül került sor, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

 Az építési munkákat jelentős kutatómunka, illetve régészeti feltárás előzte meg. Az alapozási munkák, födém megerősítés, falszerkezet építés, szigetelés, hideg- meleg burkolatok, gépészeti és villanyszerelési munkák, külső közműcsatlakozások megtörténtek és a korhű jegyek megtartásával az épület eredeti fényében ragyoghat.
 
  A Hiemer-ház mai formája a XVIII. század második felében alakult ki azonban a város emlékezetében mindhárom névadó család megmaradt: a katonaősökkel bíró Caraffáék nemesi címmel is rendelkeztek, a Font család kereskedelemmel foglalkozott, az eredetileg hentes és mészáros szakmát gyakorló harmadik família pedig a XVIII. században Hiemer Mihály személyében főbírót is adott Székesfehérvárnak.
 
 Megtörtént az épület falfestéseinek és stukkóinak műemlékvédelmi előírásoknak megfelelő restaurálása is és elvégezték a szükséges fa-, fém- és kőrestaurálási munkákat.

 Multifunkcionális is kialakítottak, mely megfelel a kor elvárásainak és alkalmas változatos és sokszínű közösségi rendezvények, időszaki kiállítások, tárlatok befogadására.

 A kivitelezése 252 napot vett igénybe, az átadás-átvétel és a használatbavételi eljárás 2011. augusztus 25-én megkezdődött, ezt követően történik a berendezések, bútorok elhelyezése és a funkciók, szolgáltatások kialakítása.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.