Egyre többet mutat magából - nézze meg hogyan állnak az új vasútállomás építésével

Jól halad a kivitelező a vasútállomás teljes felújításával: folyamatos a vasúti pálya építése, látszanak már a perontetők, a héten betonozzák az új felüljárót és látszik már az is, hogy milyen tágas lesz az új vasútállomás aluljárója. A felüljáró tetejének bonyolult zsaluzása ezekben a napokban készül el és még a héten betonozzák is.
2015.07.21. 17:31 |
Jól halad a kivitelező a vasútállomás teljes felújításával: folyamatos a vasúti pálya építése, látszanak már a perontetők, a héten betonozzák az új felüljárót és látszik már az is, hogy milyen tágas lesz az új vasútállomás aluljárója.
KÉPGALÉRIA az építkezésről
A múlt hétvégén a kivitelezők igen látványos munkát végeztek, hiszen az új felüljáró fémből készült lépcsőit egyben emelték be a helyükre. Kivétel nélkül minden nap dolgoznak, a vasárnapi hőségben pedig több darura is szükség volt, hiszen nagyon pontosan kellett rögzíteni a vasaláshoz a lépcsőket.
A felüljáró tetejének bonyolult zsaluzása ezekben a napokban készül el és még a héten betonozzák. Megfeszített gyorsasággal kellett dolgozniuk a munkásoknak, hogy tartsák az előre eltervezett határidőt, ugyanis a július 8-i nagy vihar hátráltatta a bonyolult zsaluépítési munkálatokat is.
Az aluljáróban több helyen már a falak kő burkolatát építik és készülnek a liftaknák és az ehhez tartozó szerkezetek is. Az új aluljárók tágasabbak, fényesebbek és takaríthatóbbak lesznek továbbá a belmagasságuk is jóval nagyobb mint a régié volt.
Több helyen látható már kész perontető is. Sokan kétkedésüknek adtak hangot facebook-os felületeken, hogy beesik majd az eső. A képek múlt héten pénteken készültek és a délutáni viharban a saját szemünkkel is meggyőződhettünk arról, hogy nem ázunk majd meg alatta.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.