Egyre többet mutat magából az új Fő utca


 A Juhász Gyula utcában szinte már teljesen készen van az új burkolat és az indát is lefektették egy darabon. A Főtér felől a Fő utcára érkezve pedig egészen újfajta kép fogad bennünket: a réginél sokkal tágasabbnak tűnő és elegáns utca képe kezd kirajzolódni. A különböző növényeket, fákat is hamarosan telepítik majd a kertészek és sok pad, biciklitartók, kő virágosládák is lesznek majd az új Fő utcán.
2013.06.05. 08:47 |
 A Juhász Gyula utcában szinte már teljesen készen van az új burkolat és az indát is lefektették egy darabon. A Főtér felől a Fő utcára érkezve pedig egészen újfajta kép fogad bennünket: a réginél sokkal tágasabbnak tűnő és elegáns utca képe kezd kirajzolódni.
KÉPGALÉRIA - így áll június 4-én a Fő utca felújítása

 Több helyen furcsának tűnhet, hogy a sötétebb és a világos burkolat hogyan váltja egymást, azonban a Juhász Gyula utcának azon a részén, ahol készen van az inda rögtön érthetővé válik, hogy milyen koncepció alapján rakják a köveket.
 A szakemberek elkészültek már a Varkocs György szobor és a Magyar Király Szálló előtti szökőkút föld alatti medencéjének kialakításával és ez utóbbi részen is jól haladnak a burkolat lerakásával. A Mátyás király emlékmű előtt a beton alapot készítik és napokon belül itt is elkezdődik a burkolás.

 Érdemes megnézni már most is az új burkolatot. A különböző növényeket, fákat is hamarosan telepítik majd a kertészek és sok pad, biciklitartók, kő virágosládák is lesznek majd az új Fő utcán.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.