-
Megemlékezés a Rác utcában
Koszorúzással emlékeztek szombaton délelőtt a Rác utcai Mártírok emlékművénél arra a tizenkettő ártatlan fehérvári polgárra, akiket szovjet katonák gyilkoltak meg 1945. március 22-én. Az esemény gyászmisével zárult, amelyet Pavle Kaplan esperes celebrált.
2026.03.21. -
Védőháló az ÖKK Podcastban
A szociális munka világnapját a nemzetközi szakmai szervezetek kezdeményezésére a 2000-es évek elején hozták létre. A cél, hogy felhívják a figyelmet a szociális munkások, a gyermekvédelemben, az idősgondozásban, vagy a hajléktalanellátásban dolgozók tevékenységének fontosságára, illetve a rászorulók megsegítésére.
2026.03.20. -
Honvédelmi park Fehérváron
Ünnepélyesen megnyitották a Székesfehérvári Honvédelmi Parkot a Bregyó Közi Sportcentrumban. Az új létesítmény a honvédelmi nevelés és a fiatalok megszólítása szempontjából is kiemelt jelentőségű.
2026.03.20. -
Nyílt nap a NAV-nál
Középiskolásoknak tartott nyílt napot a NAV Fejér Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága. A diákok megismerhették egyebek mellett az adó- és vámigazgatási, illetve bűnügyi szakterület munkáját is.
2026.03.20.
Egykori növendékek emléktárgyait várják a Felsővárosi Óvodában
Fennállásának 125 éves évfordulóját ünnepli Székesfehérvár legrégebbi, még ma is működő óvodája. A Felsővárosi Óvodában mindenkit szeretnének megszólítani a jeles ünnep kapcsán. Azaz szerveznek programot az egykori óvodásoknak és kollégáknak, valamint a mai óvodapedagógusoknak és Felsőváros lakosságának. A jubileumi ünnepséget májusban tartják, de addig is minden hónapra jut majd program – szakmai és gyermekeknek szóló egyaránt.
2012.01.26. 14:02 |
Fennállásának 125 éves évfordulóját ünnepli Székesfehérvár legrégebbi, még ma is működő óvodája. A Felsővárosi Óvodában mindenkit szeretnének megszólítani a jeles ünnep kapcsán. Azaz szerveznek programot az egykori óvodásoknak és kollégáknak, valamint a mai óvodapedagógusoknak és Felsőváros lakosságának. A jubileumi ünnepséget májusban tartják, de addig is minden hónapra jut majd program – szakmai és gyermekeknek szóló egyaránt.

A Felsővárosi Óvoda – Székesfehérvár „legöregebb” ma is működő óvodája – idén ünnepli alapításának 125 éves jubileumát. Ebből az alkalomból a 2011-2012-es nevelési év során gyermekprogramok és szakmai rendezvények egész sorát szervezi a nevelési intézmény, hogy bemutassa hagyományait és a Felsővárosi Óvoda mai működését.
A szakmai programokon megismertetik az óvoda nevelési programjának egyedi elemeit, az eddig elért eredményeiket. Január 26-án a második szakmai napon a városból és városkörnyéki óvodákból várták az óvodapedagógusokat a bábjáték óvodai alkalmazásának bemutatására, saját készítésű bábok, díszletek, egyéb kellékek szemléltetésére. Az érdeklődő óvodapedagógusok még két alkalommal vehetnek részt szakmai programon. Március 12-én a hagyományostól eltérő szervezésű, új megoldásokat bemutató ünnepélyen vehetnek részt a gyermekekkel. Április 10-én pedig a népmese sokszínűségével, feldolgozási lehetőségeivel ismerkedhetnek meg.
A csütörtöki rendezvényen Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője is részt vett. Bisztriczné Macz Éva óvodavezetővel közösen már megkezdték a májusi jubileumi ünnepségek előkészítését. Szerveznek programot az egykori óvodásoknak és dolgozóknak, valamint a mai óvodásoknak és családjaiknak, sőt Felsőváros lakossága előtt is nyitottak a rendezvények.
A Felsővárosi Óvoda szeretné minél szélesebb körben megszólítani azokat, akik egykor az intézménnyel kapcsolatban álltak. Egyrészt, hogy részt vegyenek a 125. születésnapon, másrészt, hogy segítsék minél színesebbé tenni az ünnepet. Az elmúlt sok-sok évtizedből számos tárgyi emléket őriz az óvoda és biztosan sok mai felnőtt is megtartott néhány óvodáskori emléket. A felsővárosi intézmény éppen ezért felhívással fordul a lakossághoz: 1972 előtti tárgyi emlékeket szeretnének kölcsönkérni a jubileumi kiállítás idejére. Fotók, óvodai felszerelések és bármilyen emléktárgy méltó helyet kap majd a tárlaton. Az óvodában bármikor leadhatóak ezek a tárgyak. Örömmel várják azokat a ma már nyugdíjas korú volt óvodásokat, akik szívesen eljönnének az óvodába és mesélnének a gyermekeknek saját óvodás élményeikről.
A Felsővárosi Óvoda azokkal a családokat is szeretné felkutatni, akiknél akár 3-4 generáció is hozzájuk járt az elmúlt évtizedekben. A kapcsolatfelvételhez ők is bármikor megkereshetik személyesen, telefonon, vagy e-mailben az óvodát.
Elérhetőségek: Felsővárosi Óvoda
8000 Székesfehérvár, Havranek J. u. 2.
Tel.: + 36/22/316-826
e-mail: ovi@felso-ovi.t-online.hu