-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Egy egész hét a kábítószer- ellenes küzdelem jegyében
A június 26-i Kábítószer-ellenes Világnaphoz kapcsolódva egész hetes program- sorozattal készülnek Fehérváron. A szakmai szervezetek és az önkormányzat közös rendezvényei a fiatalokat veszélyeztető probléma megelőzésére irányulnak, valamint felhívják a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire.
2013.06.21. 09:28 |
A június 26-i Kábítószer-ellenes Világnaphoz kapcsolódva egész hetes programsorozattal készülnek Fehérváron. A szakmai szervezetek és az önkormányzat közös rendezvényei a fiatalokat veszélyeztető probléma megelőzésére irányulnak, valamint felhívják a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire.
A szerdai nap is a szakembereknek, szakmai szervezeteknek szól, hiszen ülésezik a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Itt többek között az „Együtt a drogprevencióért!” címmel szervezett áprilisi konferenciát értékelik majd.A Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum koordinálja azokat a rendezvényeket, amelyek révén a június 26-i Világnaphoz kapcsolódóan Kábítószer-ellenes Világhét zajlik majd a városban. A programsorozat nyitó rendezvényén egy új, a fehérvári tanulók magatartásáról készített kutatás eredményéről számolnak be. Kedden Egészségpont nyílik a Fehérvári Civil Központban, amely egészségfejlesztő- és drogprevenciós feladatokat lát majd el a jövőben. Az önkormányzat és az Echo-csoporton belül működő Székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány összefogásával létrejött iroda a városlakók szemléletformálását segíti, valamint naprakész információkat szolgáltat az elérhető egészségügyi ellátásokról, szűrővizsgálatokról.
Csütörtökön a lakosság felé szeretnének nyitni a kábítószer-ellenes küzdelemben résztvevő helyi szervezetek. Ennek keretében egy figyelemfelhívó akcióval készülnek: az Alba Plazába 10 és 12 óra között négy szervezet, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia, a Székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány, a Tranzit Addiktológiai Szolgálat, valamint az Egészségdokk Közhasznú Alapítvány települ ki. Munkatársaik és fiatal önkéntesek szólítják majd meg a járókelőket, felvilágosítást adnak a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről, illetve válaszolnak az aktuális drogügyi helyzettel, a szerek elleni küzdelemmel kapcsolatban felmerülő kérdésekre.
Pénteken a Party-Service szolgáltatásokról és a biztonságos szórakozóhely programról tartanak sajtótájékoztatót. A város Önkormányzata, a Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesülete, a Tranzit Addiktológiai Szolgálat, valamint a Székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány azokról a helyi kezdeményezésekről ad tájékoztatást, amelyekkel a fiatalokat saját környezetükben és szokásaikhoz igazított programokkal segítik.