-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Egészségmegőrző előadást tartottak a Királykút Emlékházban
Egészség- megőrző előadásra várták az érdeklődőket szerdán délután a Királykút Emlékházba, ahol Dr. Kurucsai Gábor belgyógyász adott hasznos tanácsokat arra vonatkozóan, hogy milyen módon készíthetjük fel szervezetünket a karácsonyi ünnepekre és a téli időszakra. Az egészségvédő előadást Brájer Éva alpolgármester és Deák Lajosné önkormányzati képviselő szervezte.
2013.11.27. 18:55 |
Egészségmegőrző előadásra várták az érdeklődőket szerdán délután a Királykút Emlékházba, ahol Dr. Kurucsai Gábor belgyógyász adott hasznos tanácsokat arra vonatkozóan, hogy milyen módon készíthetjük fel szervezetünket a karácsonyi ünnepekre és a téli időszakra. Az egészségvédő előadást Brájer Éva alpolgármester és Deák Lajosné önkormányzati képviselő szervezte.

A karácsonyi ünnepekre és a téli időszakra érdemes már előre felkészíteni szervezetünket. Ebben kaphattak segítséget azok, akik ellátogattak szerdán délután a Királykút Emlékházba. Dr. Kurucsai Gábor belgyógyász tanácsai minden korosztályt érintettek, ám kiemelten az idősebbekre számítottak a programon.

A rendezvényt Vargha Tamás államtitkár nyitotta meg, aki köszönetet mondott Dr Kurucsai Gábor belgyógyásznak, hogy időt szakított az előadásra. Vargha Tamás a prevenció fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy egészségünk megőrzéséért sokat tehetünk magunk is. Az államtitkár megköszönte a rendezvényt az egészségvédő előadás szervezőinek, Brájer Éva alpolgármesternek és Deák Lajosné önkormányzati képviselőnek.

A Mentaház Magánorvosi Központ képviselőinek előadásában szó volt arról, hogy a hagyományos ételek megtartása mellett milyen korszerű technikákkal tudjuk elkerülni az ilyenkor gyakran jelentkező emésztési zavarokat. A krónikus betegségben szenvedők, a cukorbetegséggel, magas vérnyomással vagy a daganatos betegséggel küzdők megismerkedhettek a számukra ajánlott speciális diétákkal is.
A előadáson kiemelt szerepet kapott az időskori táplálkozás és az ehhez kapcsolódó speciális diéták is. A szakemberek felhívták a figyelmet az egyoldalú táplálkozás, a vitamin- és mozgáshiány veszélyeire. Az előadások után lehetőség volt személyes konzultációkra is.