-
MI képzés a Kyndryllel
100 ezer dolláros támogatást kapott a Fehérváron is szolgáltató központot fenntartó Kyndryl alapítványától a United Way Magyarország. Az összegből hátrányos helyzetű, látássérült fiatalok képzését, felkészítését is segítheti a szervezet.
2026.06.30. -
Digitalizáció az iskolákban
Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.
2026.06.30. -
Példás életút
Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.
2026.06.29. -
Jótékonysági tanszergyűjtés
Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.
2026.06.29.
Drótkutyák koncert és retro buli lesz szombaton a Felsővárosi Közösségi Házban
December 1-jén, szombaton a Drótkutyák zenekar koncertezik a Felsővárosi Közösségi Házban. Az együttes saját dalokkal és feldolgozásokkal is várja az élőzene kedvelőit, a koncertet retro buli követi Dj Gróf & White közreműködésével. A 19 órakor kezdődő eseményre a belépő 800 forintba kerül. A székesfehérvári zenekar mottója: "Családban élek, egy Istent félek, és van egy ország, amit remélek."
2018.11.27. 09:04 |