Dr. Pál Katalin hematológus és Dr. Turi Tibor kardiológus vehették át a Romhányi díjat

Szerdán este a Hiemer házban került sor a Prof. Romhányi György emlékülésre, amelynek keretében átadták a 2020. évi Romhányi díjakat. A 2020-as év díjazottjai közül mindketten - Dr. Pál Katalin hematológus és Dr. Turi Tibor belgyógyász, kardiológus is - évtizedek óta gyógyítják a Szent György Kórházban a fehérvári betegeket.
2021.10.06. 20:11 |
Dr. Pál Katalin hematológus és Dr. Turi Tibor kardiológus vehették át a Romhányi díjat

Dr. Pál Katalin hematológus és Dr. Turi Tibor belgyógyász, kardiológus évtizedek óta gyógyítják a fehérvári és Fejér megyei betegeket.

Az ünnepség elején Dr. Derényi Gábor, a professzor egykori tanítványa idézte fel Romhányi György legendás alakját. Dr. Romhányi György 1905-ben született a Fejér megyei Száron. A helyi elemiben kezdett tanulni, majd a székesfehérvári Ciszterci Rendi Szent István Katolikus Főgimnázium növendéke lett. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultásán folytatta. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Intézetének katedráján teljesedett ki pályája, oktatói tevékenységét a hallgatók iránti feltétel nélküli szeretet jellemezte. Utánozhatatlan előadóként tartják számon, hallgatóival a személyes kapcsolat kialakítására törekedett. Alázatát, humorát és a fiatalok szeretetét is jól jellemzi az a mondata, amire ma is emlékeznek tanítványai: "Én csak egy professzor vagyok, de magukból még bármi lehet.."

A professzor szellemiségének megidézését követően az emlékülésen átadták a a 2020. évi Romhányi díjakat Dr. Pál Katalin hematológusnak és Dr. Turi Tibor belgyógyász-kardiológusnak.

Dr. Pál Katalin a Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1980-ban diplomázott, ugyanekkor kezdett dolgozni Székesfehérváron, a Fejér Megyei Kórház Belgyógyászatán. 1985-ben szerzett belgyógyászati szakképesítést, majd 1990-ben hematológus szakorvossá vált. Eleinte az I. belgyógyászat hematológiai részlegén dolgozott, 1992-től főorvosként, 1998-tól a részleg vezetőjeként. 2011-től a III. belgyógyászat önálló hematológiai osztály vezető főorvosa. Számos tudományos előadás és publikáció dicséri munkásságát zömében az onkohematológia, a limfómák tárgykörében. A laudációban szó volt Dr. Pál Katalin félelmetes munkabírásáról is, melynek köszönhetően hosszú időn keresztül egyedül vitte a hematológiai osztályt és ambulanciát a megyei kórházban.
Dr. Turi Tibor belgyógyász, kardiológus, hipertonológus főorvos a Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1976-ban kapta meg diplomáját. Első és egyetlen munkahelye a Fejér Megyei Szent György Egyetemi és Oktatókórház II. Belgyógyászat osztálya, ami 25 éve döntően kardiológiai osztályként működik. 1981-ben belgyógyászatból, 1990-ben kardiológiából szakvizsgázott. Közel 20 évet dolgozott az osztály intenzív részlegén, ahol a legsúlyosabb szívbetegek ellátásában szerzett gyakorlatot. Évekig ennek a részlegnek vezetője volt és elsők között tanulta meg és gyakorolta az ideiglenes pacemaker terápiát, amivel sok életet sikerült megmentenie.Több mint 20 éve ultrahangos szív vizsgálatokat végez, a vizsgált betegek száma több tízezer.

A Prof. Romhányi György emlékülésen bejelentették azt is, hogy a kuratórium 2021-ben posztumusz díjat ítélt oda dr. Kollarics Béla szemész főorvosnak, aki 2020-ban tragikus hirtelenséggel hunyt el.

Kollarics Béla 1978-ban szerezte orvosi diplomáját Pécsett, majd elkezdett dolgozni a dunaújvárosi kórház szemészeti osztályán. 1982-ben szerezte szemészeti szakorvosi vizsgáját. 1989-ben adjunktusi, majd 1999-ben főorvosi kinevezést kapott és 2020-ig osztályvezető főorvos helyettesi feladatokat látott el a szemészeti osztályon. 2007-ben megkapta a dunaújvárosi kórház legmagasabb elismerését, a Szent Pantaleon emlékérmet. Önzetlenül segített mindenben a kollégáknak, betegeknek egyaránt, olykor háttérbe szorítva akár a saját érdekeit is. Az osztályon folyó munka mind minőségi, mind mennyiségi növekedésének teljesítésében kiemelkedő szerepet vállalt.

Közélet

  1. Közgyűlési összefoglaló

    Igazgatói kinevezésekről, fiatal családokat és időseket érintő támogatások megemeléséről, illetve az Alba Regia ösztöndíjak növeléséről is döntött a város önkormányzatának Közgyűlése. Számos út-, járda- és híd felújításáról határoztak, újabb erdőtelepítésről döntöttek és elindították az új Feketehegy-szárazréti szabadidőpark kivitelezésére a közbeszerzést.

    2025.12.05.
  2. Az SNI-s gyerekekért

    A sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó intézmények eszközbeszerzését és módszertani fejlesztését támogatja az a nyertes pályázati projekt, melynek nyitórendezvényét csütörtökön tartották Székesfehérváron. A Székesfehérvári Tankerületi Központ pályázata által az Arany János EGYMI, a Móri Gárdonyi Géza EGYMI és a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szolgáltatásait korszerűsítik.

    2025.12.05.
  3. Segítség a fejlesztéshez

    A sajátos nevelési igényű fiatalok ellátásának javítása került fókuszba azon az eseményen, melyre az iskolák vezetőit, pedagógusait vártak. Egy pályázatnak köszönhetően a tankerület speciális igényű gyermekekkel foglalkozó intézményeknek tud további segítséget nyújtani.

    2025.12.05.
  4. Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron

    Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.

    2025.12.04.