Dr. Horváth Éva házi gyermekorvos kapta a Székesfehérvár Egészségügyéért-díjat

Az egészségügyben dolgozókat köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata szerdán, a Szent István Király Múzeum Díszudvarán rendezett ünnepségen. Az orvosok, ápolók, védőnők, egészségügyi dolgozók tiszteletére szervezett eseményen hagyományosan díjakat adtak át.
2022.06.29. 15:00 |
Dr. Horváth Éva házi gyermekorvos kapta a Székesfehérvár Egészségügyéért-díjat

Dr. Horváth Éva házi gyermekorvos kapta idén a Székesfehérvár Egészségügyéért-díjat, Polgármesteri Elismerő Emlékérmet vett át Dr. Varga Miklós főorvos és jubiláló dolgozók, valamint védőnők köszöntésére is sor került.

2011 óta július elseje a magyar egészségügy ünnepe. 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác, a gyermekágyi láz okának felfedezője, az anyák megmentője. Székesfehérvár Önkormányzata minden évben megrendezi Semmelweis-napi ünnepségét, hogy köszönetet mondjon a város és környéke ellátásában dolgozók munkájáért.

A múzeum Díszudvarán rendezett ünnepségen a város Önkormányzata és közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a megjelenteket. Arról beszélt, hogy az egészségügy egy óriási rendszer, melynek működtetését rengeteg szervezet, hatóság – legyen az állami vagy önkormányzati – és az ott dolgozó szakember összehangolt munkája teszi lehetővé. Ez különösen nehéz feladat volt az elmúlt két évben: a járvány teljesen váratlanul ért mindenkit, beleértve a fenntartókat, a hatóságokat, a működtetőket és leginkább az egészségügyi szakembereket. A helyzet kezelésére nem volt gyakorlat, szakirodalom, és bár történtek hibák, Székesfehérvár és Fejér megye egészségügye összességében bírta az óriási nyomást. Ez nem ment volna az együttműködés és az összefogás képessége nélkül, ebben mindenki munkájára szükség volt! A városvezető arra kérte az egészségügyi dolgozókat, hogy figyeljenek önmagukra is, vigyázzanak a saját egészségükre, mert így tudnak a legjobban gondoskodni másokról.

A köszöntőt követően került sor a 2022. évi díjak, elismerések átadására.

Székesfehérvár Egészségügyéért díjban részesült Dr. Horváth Éva házi gyermekorvos, aki több évtizede a fehérvári gyermekek és szülők szolgálatában áll. 1986 óta gyógyítja a tóvárosi kisgyermekeket a Széchenyi utcai rendelőben. Lelkiismeretes, gyors, türelmes, mégis határozott jellemével megnyugtatóan hat a szülőkre, a gyermekek iránti szeretete töretlen, méltán nyerte el sok ember megbecsülését és elismerését. A Tóvárosi Iskola, Óvoda és Bölcsőde orvosaként is lelkiismeretesen végezte munkáját. A szakma fejlődését nyomon követi, tudását folyamatosan gazdagította konferenciákon, továbbképzéseken.

Polgármesteri Elismerő Emlékérmet vett át Dr. Varga Miklós főorvos több évtizedes munkája elismeréseként. 1974 óta a Székesfehérvári Kórház Baleseti Sebészeti Osztályán dolgozik. Első szakvizsgáját 1978-ban sebészetből, majd a másodikat 1980-ban traumatológiából szerezte. 1987-ben adjunktusi, 2002-ben főorvosi kinevezésben részesült. Szakmai tevékenységét az új eljárások iránti fogékonyság, a bravúros műtéti technika jellemzi. Nyugdíjba vonulása óta is aktívan dolgozik, részt vesz a traumatológiai ügyeletekben, baleseti szakrendelést lát el.

Köszöntötték a Humán Szolgáltató Intézet jubiláló dolgozóit is. 30 év közalkalmazottként eltöltött idő alapján jutalomban részesült Hartal Józsefné gazdasági ügyintéző, Kásádácz Ibolya fogászati asszisztens, Kemény Zoltánné iskolavédőnő és Szegvári Gabriella pénzügyi ügyintéző. 25 év közalkalmazottként eltöltött idő alapján jubileumi jutalomban részesült Farkasné Zimonyi Anita vezető asszisztens, Nagy Judit banki ügyintéző és Dr. Schwarczinger Zsolt nőgyógyász főorvos.

Köszöntötték azokat a védőnőket is, akik a közelmúltban részesültek elismerésben.

A Védőnők Napján, június 14-én Kiváló Védőnő elismerést kapott Szilvágyi Szilvia területi védőnő, a Széchenyi utcai védőnői tanácsadó dolgozója. Májusban vette át a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által alapított Steller Mária díjat Nida Anikó területi védőnő, a Mészöly Géza utcai védőnői tanácsadó dolgozója, neki is gratuláltak.

A pohárköszöntőben Mészáros Attila alpolgármester köszönte meg az egészségügyi dolgozók szakmai együttműködését és kollegális partnerségét. Az ünnepi műsorban közreműködött a Szent György Kórház kórusa.