Digitális csodaország az Alba Innovárban - a héten az AI-val ismerkednek a diákok

Egymást követik a turnusok az Alba Innovár nyári táborában. Az alap táborokon kívül tematikus hetek közül is választhattak a gyerekek, ezen a héten a mesterséges intelligencia, annak biztonságos használata és kockázatai kerültek középpontba.
2025.08.06. 11:45 |
Digitális csodaország az Alba Innovárban - a héten az AI-val ismerkednek a diákok

Játékos kvízekkel kezdődött a szerdai nap az Alba Innovárban.

A táborozók különféle mesékkel kapcsolatos kérdéseket kaptak. Mindenki külön laptopon tippelhetett a helyes válaszra, a program pedig összesítette a helyes válaszokat.

A tábor során a gyerekek nemcsak új technológiákat ismernek meg, hanem kreatív feladatokon keresztül fejlesztik magukat.

Az oktatás élményalapú, így a résztvevők játszva tanulnak és szórakozva fejlődnek.

"Nagyon jól érzem magam, és azért tartottam fontosnak, hogy jelentkezzek a táborba, mert a mesterséges intelligencia rohamosan fejlődik. Nagyon érdekes a tábor és programozni is megtanulunk, ami nagyon fontos, hiszen az informatika a jövő foglalkozása szerintem!" - mondta el a Fehérvár Televíziónak a 13 éves Bodó Balázs, a tábor egyik résztvevője. 

A héten a 20 táborozó gyerek AI programokkal, ezek lehetőségeivel, előnyeivel és kockázataival ismerkedhet meg.

A programok között helyet kapott a kreatív tartalomkészítés, a digitális művészet és a szövegalkotás megismerése is, de a szakemberek nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy felhívják a gyerekek figyelmét adataik megóvására.  " Ma már rengeteg mindenre képes a mesterséges intelligencia, egy picit meg tudjuk mutatni, hogy mit is tudnak ezek a programok, picit megpróbáljuk megmutatni, hogy mik a veszélyei ennek a dolognak. Hol vihet félre bennünket, illetve hol kell jobban odafigyelni, hogy milyen adatot adunk meg, hol használjuk ezeket a dolgokat, illetve amikor a házi feladatot elkészítjük, akkor az nem biztos, hogy jó, ha így oldjuk meg!"  - beszélt a tábor tematikájáról Füki Gyula, az Alba Innovár oktatója.

A nyár folyamán a gyerekek egyebek mellett részt vehettek játékfejlesztő táborban, de volt olyan turnus, amiben a digitális világban való nyomozás vagy éppen legórobotok építése került középpontba. Az utolsó turnus augusztus 11-én indul, akkor kreatív technológiákkal dínóparkot építhetnek a táborozók.

Fehérvári színes

  1. 21. Sárkányhajó Fesztivál

    Szeptember 25-én, pénteken ismét a sárkányfejjel díszített hajók versenyén szurkolhatunk a Csónakázó-tónál. Délelőtt a középiskolás, valamint az átalános iskolás korosztály méri össze tudását: 9.45 órától a Nebuló Open Kupa, ezt követően, 10.50 órától pedig a Kisdiák Vegyes Kupa küzdelmeire kerül majd sor. A délután folyamán pedig az egyetemi regatta következik.

    2026.09.24.
  2. Zene, sport, bélyeg

    Ünnepélyes keretek között, két bélyeggyűjtő életművét bemutató tárlattal nyílt meg a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör hagyományos éves kiállítása szerdán a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban. Fehérvári József és dr. Lippai József a MABÉOSZ tiszteletbeli tagjai és több mint hat évtized bélyeggyűjtő múlt terméséből adnak bemutatót a látogatóknak sport és zene témakörben. A kiállítás szeptember 26-ig látogatható.

    2026.09.23.
  3. Kutatók éjszakája 2026

    Négy helyszínnel csatlakozik a Kutatók Éjszakája országos programjához Székesfehérvár. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban, a Harman Becker Kft-nél, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon és a Lánczos Kornél Gimnáziumban varázslatos tudományok, tudományos varázslatok szemtanúi lehetnek az érdeklődők.

    2026.09.23.
  4. Mézes nap és bútorfestés

    A Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében szeptember 24-én a bútorfestés rejtelmeibe nyerhetünk bepillantást, míg október 3-án a mézeskalács-díszítés fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők a Rác utcai Kézművesek Házában. Minden alkotni vágyót szeretettel várnak a programokra!

    2026.09.23.