Csütörtökön kezdődik a járdafelújítás a Mikes Kelemen utcában

A Mikes Kelemen utcában még két éve nyáron újult meg az útburkolat, a következő két hétben pedig az utca teljes hosszában felújítják a járdát és kijavítják a szegélyeket is. A munkaterületet szerdán délelőtt adták át a kivitelezőnek és csütörtökön reggel el is kezdik a felújítást. A következő néhány napra lakók szíves türelmét kérik!
2016.06.01. 10:45 |
A Mikes Kelemen utcában még két éve nyáron újult meg az útburkolat, a következő két hétben pedig az utca teljes hosszában felújítják a járdát és kijavítják a szegélyeket is. A munkaterületet szerdán délelőtt adták át a kivitelezőnek és csütörtökön reggel el is kezdik a felújítást.
Az majd négymillió forintos felújítással több mint négyszáz négyzetméteren cserélik ki a régi, töredezett, öntött aszfaltot új aszfaltrétegre és az út melletti szegélyeket is kijavítja a vállalkozó. Horváth Miklósné a Víziváros önkormányzati képviselője is ott volt a szerda délelőtti munkaterület átadáson, ahol örömét fejezte ki, hogy az utcában a felújítással az összes szilárd burkolatú járófelületet sikerül megújítani.
A következő néhány napra pedig lakók szíves türelmét kérik, ugyanis az aszfalt bontás, a szegély javítás és az aszfaltozás ideje alatt az út mellett a járművek védelme érdekében nem lehet majd parkolni. Ezt a lépcsőházakban és az autók szélvédőjére tett felhívásban a kivitelező is kéri a lakóktól.

A Mikes Kelemen utcai lakók a felújítás időtartamára, 2016. június 1-től 2016. június 30-ig, egy hónapra szóló ideiglenes parkolóbérletet kérhetnek a Mancz János utcai parkolóhoz, melyt a Városgondnokság Parkolási Csoportján a Szent Vendel utca 17/a alatt válthatnak ki térítésmentesen! Az ideiglenes, ingyenes bérlet kiváltásához a lakcímkártya és az autó forgalmi engedélye szükséges!

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.