-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Csacska-e a macska? - Ismét kitelepül a Herosz a pláza elé, ezúttal a cicáké a főszerep
Újabb állomásához érkezik szombaton a „Fehérvári Állatotthon - Közelebb a polgárokhoz” című program. Ezúttal a cicák lesznek a középpontban, örökbeadásra váró állatokkal, előadással, tanácsadással, különféle érdekességekkel várják az érdeklődőket az Alba Plaza előtti téren.
2013.07.25. 12:02 |
A „Fehérvári Állatotthon - Közelebb a polgárokhoz” című, tájékoztató és adománygyűjtő sorozat áprilisban indult. A Takarodó úti létesítmény önkéntesei tanácsokat adnak a legkülönfélébb témákban a felelős állattartás érdekében, és adományokat gyűjtenek a menhelyen élő, több száz állat ellátására, gyógyítására. Július 27-én, szombaton 10 órától a kora délutáni órákig az állatotthon saját pavilonjával ismét kitelepül az Alba Plaza előtti térre.
Az eseményen ezúttal „Macskaságok, avagy csacska-e a macska?” címmel zajlik a program. Dombi Dóra, az állatotthon Macskaklubjának vezetője előadást tart, lehet találkozni a helyszínen örökbefogadásra váró állatokkal, és fényképen is megismerhetik az érdeklődők a menhelyen élő cicákat. Az állatotthon adományokat is gyűjt, lehet vinni száraz kutya- és macskaeledelt, ami nagyban segíti az árva állatok jobb ellátását, illetve aki teheti, készpénzzel is támogathatja a menhely gondozottjainak gyógyítását, orvosi ellátását.

A programsorozat eddigi állomásain nagy sikerrel zajlottak a programok, számos érdeklődő - köztük felnőttek és gyerekek - is felkeresték az állatotthon pavilonját. Nagylelkűségüknek köszönhetően eddig több tízezer forintnyi adományt sikerült gyűjteni. Ezúttal is szeretettel várnak minden kedves vendéget!
A „Fehérvári Állatotthon - Közelebb a polgárokhoz” című sorozat - amelynek fővédnöke dr. Cser-Palkovics András polgármester - augusztus 24-én és szeptember 28-án újabb állomásokkal folytatódik. A programokat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Alba Plaza támogatásával rendezik meg.