zeneiskola

2017.04.24 |
| 2025.02.26. 13:56:15 |

Négy vármegye diákjai mutatják meg tehetségüket a Hermann Zeneiskola furulyaversenyén

Négy vármegye tizennégy zeneiskolájának diákjai mutatják meg tehetségüket a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola által immár nyolcadik alkalommal megszervezett furulyaversenyen. A zsűri elnöke, Lachegyi Imre szerint a verseny jól mutatja, hogy van utánpótlás és tehetség a furulyaművészet területén.
| 2025.02.17. 10:12:52 |

Fehérváron folytatódik február 18-án a Pesovár népzenei verseny

A megyeszékhelyen folytatódnak a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ által meghirdetett Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny területi válogatói: a következő forduló február 18-án, kedden 14 órakor lesz az SZKKK Fürdő sori épületében.
| 2025.02.17. 06:50:00 |

Március 3-ig várják a nevezéseket az Éneklő Ifjúság hangversenyre

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottsága a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központtal együttműködve ebben az évben is meghirdette hagyományos programját, az Éneklő Ifjúság hangversenyt. A jelentkezési határidő március 3., hétfő.
| 2025.01.31. 09:39:38 |

Zeneovi februárban két időpontban és két helyszínen

Táncos léptekkel zárja a januárt pénteken a Zeneovi, majd februárban továbbra is két időpontban, két helyszínen várja a legkisebbeket a Tálos Edit Alapítvány. Hétfőnként a Hermann László Zeneiskolában, péntekenként a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban ismerkedhetnek meg a zene sokszínű világával a gyerekek.
| 2025.01.10. 07:45:38 |

Az újévben is Zeneovi - óvodásokat, kisiskolásokat várnak

Az új esztendőben is heti két alkalommal nyitja ki kapuit a Zeneovi a Tálos Edit Alapítvány szervezésében. Az óvodásokat és kisiskolásokat dallal, tánccal és hangszerbemutatóval várja pénteken délután a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban Szőnyi Anna és Varró János, hétfőnként pedig Végvári-Köves Melinda.
| 2024.12.19. 06:52:00 |

Karácsonyi fúvóskoncert lesz vasárnap a Szent István teremben

December 22-én, vasárnap 17 órára várja a zeneszerető közönséget karácsonyi koncertjére a Székesfehérvári Fúvószenekar. A belépés ingyenes, de adományokat elfogadnak a zenekar javára.
| 2024.12.15. 10:46:38 |

Játékos-zenés torna lesz szerdán a Felsővárosi Közösségi Házban

A 0–3 éves korosztálynak szól a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Csicsergő foglalkozása, amely a hónap harmadik szerdáján hívja a családokat zenés, játékos tornára a Felsővárosi Közösségi Házba. A foglalkozások ára 1200 forint, az alkalmakra előzetesen regisztrálni kell.
| 2024.11.28. 12:02:00 |

Pedagógus Példakép Díjat vehetett át Bódi Árpád, a Hermann László Zeneiskola legendás igazgatóhelyettese

A Férfiak világnapján, Budapesten Gránit Oroszlán Pedagógus Példakép Díjat vehetett át Bódi Árpád, a Hermann László Zeneiskola korábbi igazgatóhelyettese. A Férfiak Klubja a díjjal azokat a férfiakat ismeri el, akik életükkel, elhivatottságukkal, a közösség iránti felelősségvállalásukkal kiemelkedő példát mutatnak.
| 2024.11.24. 20:19:07 |

Díjátadóval zárult a VII. Országos Gregor József Énekverseny

Ünnepi gálahangversennyel ért véget a VII. Országos Gregor József Énekverseny vasárnap délután. A Szent István teremben rendezett eseményen adták át a különdíjakat és hirdettek nyerteseket. A zeneművészeti szakgimnáziumok magánének szakán tanulók két korcsoportjában ítélte oda az első díjat a szakmai zsűri.
| 2024.11.22. 13:05:04 |

„Énekeljetek ma Gregor Jóskának!” – VII. Országos Gregor József Énekverseny Fehérváron

Hetedik alkalommal rendezik meg az Országos Gregor József Énekversenyt Székesfehérváron a hétvégén. A háromnapos, rangos megmérettetést ünnepélyes keretek között nyitották meg pénteken a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI nagytermében. A versenyprogramban szombaton este díszhangverseny, vasárnap délután gálahangverseny is szerepel, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.