A Fehérvár FC közös megegyezéssel szerződést bontott Daniel Kiwindával. A 20 esztendős ukrán támadó 2024 szeptemberében érkezett a csapathoz, sérülései miatt pályára azonban nem lépett az őszi idény folyamán.
A Fehérvár FC a héten Sóstón készül az OTP Bank Liga NB I február elején esedékes folytatására, jövő hétfőtől pedig kilenc napig a horvátországi Umagban edzőtáborozik majd. Itt három felkészülési mérkőzést játsszik a csapat, majd a hazaérkezés után, egy héttel a rajt előtt a Merkantil Bank NB II 5. helyén telelő Szentlőrinc ellen lép pályára zárt kapuk mögött.
Január 13. és 21. között Horvátországban edzőtáborozik majd a csapat, a felkészülés alatt a tervek szerint három felkészülési meccset játszik a Fehérvár FC. A tervek szerint a hazaérkezést követően, hazai környezetben tartják majd a bajnoki főpróbát az OTP Bank Liga NB I február első hétvégéjén esedékes rajtja előtt.
A szombati napon három kupával folytatódtak a küzdelmek a Videoton BKE Fehérvári Futballfesztiválon. Délelőtt a Botos István U11-es Emléktorna zajlott, majd a Videoton Szurkolói Kupa és a Hotel Vadászkürt Női Kupa küzdelmeire került sor. Az U11-es tornát a Fehérvár FC nyerte a Junior FC és a Főnix Gold előtt.
A végjátékban szenvedett vereséget a Vidi az MTK otthonában, ahol remekül kezdődött a meccs fehérvári szempontból, hiszen Gradisar már a 2. percben vezetést szerzett. A hazaiak még az első félidőben egyenlítettek, majd ismét vezetett a Fehérvár FC, de a hajrá már az MTK-é volt, akik két gólt is tudtak szerezni. MTK - Fehérvár FC 3-2 (1-1)
Rendhagyó helyszínen, a Városháza Dísztermében folytatódik december 12-én, csütörtökön a Videoton 40 évvel ezelőtti UEFA-kupa-menetelését felidéző rendezvénysorozat. A harmadik alkalmon a Partizan Belgrád elleni párharc lesz fókuszban, a két mérkőzés főszereplői elevenítik fel a történteket.
Vasárnap délután a Nyíregyháza ellen játszotta a Vidi az idei év utolsó hazai bajnoki mérkőzését. A Fehérvár FC Gradisar és Katona találataival itthon tartotta a három pontot egy fordulatos, izgalmas mérkőzésen. Fehérvár FC - Nyíregyháza Spartacus 2-0 (0-0)
Vasárnap a Nyíregyháza elleni mérkőzés előtt is lerajzolhatják a gyerekek a Fehérvár FC kabaláját karácsonyi témában, amivel megnyerhetik az egész csapat által aláírt adidas labdák egyikét!
Melnyik góljával első idegenbeli győzelmét szerezte meg a Vidi, ezzel nagyon fontos három pontot vitt haza Zalaegerszegről. A meccs előtt Pető Tamás vezetőedző 6 pontos találkozóról beszélt, ahol maximális koncentrációra és jó helyzetkihasználásra lesz szükség. Ezt meg is tette a Vidi és még egy jogtalanul megítélt büntető sem tudta elvenni a győzelmet a Fehérvártól.
A fehérvári játékosokkal és edzői stábjával megerősített Újpest látogatott szombaton a Sóstói Stadionba. A Vidi szeretett volna bosszút állni volt mestere, Bartosz Grzelak vezetőedző csapata ellen az újpesti kiütéses vereségért, azonban ez a terv nem sikerült, az Újpest ha minimális különbséggel is, de elvitte a pontokat Székesfehérvárról. Fehérvár FC - Újpest FC 0-1 (0-0)