Fehérváron rendezték a nőirögbibajnokság hatodik fordulóját, amelyen hét csapat mérkőzött meg egymással. Összesen 10 mérkőzést izgulhattak végig a Zombori útirögbipályára kilátogató nézők. A fehérvári lányok nem ebben a fordulóban hozták a legjobb formájukat, de az utánpótlás nevelés szempontjából fontos nap volt, hiszen három új játékost is pályára küldhettek.
Szombaton A Fehérvár Rugby Club Szervezésében Várpalotán rendezték a három fordulós Terem Rögbi Országos bajnokság harmadik, egyben éremosztó záró fordulóját. A megye és a Fehérvár Rugby Club korosztályos csapatai kiemelkedően szerepeltek.
A Fehérvár Rugby Club ezen a hétvégén szervezte meg a szezon utolsó szabadtéri versenyét a 24. Sült Krumpli Kupát. Az utánpótlás tornán minden eddiginél többen vettek részt, három pályán, négy korosztályban, majd 180 játékos versenghetett meg a kupákért. A fehérvári gyerekek nagy számban képviselték városunkat és a klubot a tornán, összesen három korosztályban négy csapattal szerepeltek.
Szombaton a Fehérvár Rugby Club játékosai hazai pályán fogadták a pár év alatt utánpótláscsapatból az NBI oszlopos tagjává váló Honfoglalók csapatát. A mérkőzés egy perces néma megemlékezéssel kezdődött A Fehérvár Rugby Club spanyol játékosa, Monreno kérésére a spanyol villám árvízben elhunyt honfitársai emlékére.
Napsütés, jókedv, meccs özön és palacsinta hegyek! Ezek jellemezték a vasárnap Nádasdladányban megrendezett rögbi derbit, melynek keretein belül az idei szezonban a fehérvári hölgyek negyedik alkalommal léphettek pályára.
Ismét fehérváron rendezték a tornarendszerű női rugby bajnokság második fordulóját, mert az esztergomi rugby pályát elöntötte a víz és még használhatatlan. A Fehérvár Rugby Klub női csapatnak sikerült megszerezni a tornarendszerű bajnoki forduló második helyét.
Szombaton Székesfehérvár adhatott otthont a női 7 rögbi bajnokság első fordulójának. A hideg idő sem volt akadály a hölgyek számára, 6 csapat, 11 mérkőzésen mérte össze erejét. A Fehérvár Rugby Club női csapata számára a döntőbe kerülés volt a tét.
Az új szezon kezdetével, az NBI kihívásaihoz alkalmazkodva új edzővel bővült a Fehérvári Vadkanok stábja. Dél-Afrikából érkezett a csapat új kollégája, aki a klub összes csapatának segítségére lesz, az utánpótlás, a felnőtt női, illetve a felnőtt férfi csapattal is megkezdte már a közös munkát.
Székesfehérváron rendezték az U 16. korosztály részére az torna rendszerű Olimpiai Rögbi bajnokság záró fordulóját. A pályán hét-hét ember játszik, mint az Olimpián. A Fehérvár Rugby Club és a Laza SE (Nádasdladány) vegyes csapata ezt a bajnokságot is megnyerte. Egységben az erő vallják a résztvevők és az edzők.
A Fehérvár Rugby Club (FRC) lányai a 2023/24-es szezonban utoljára mérhették össze erejüket a mezőny legjobbjaival, nem máshol zárult az idei bajokság mint Székesfehérváron. A 7's bajnokság szépsége, hogy tornarendszerben bonyolítják le a meccsnapokat, így egész nap mérkőzések zajlanak a pályán. A X. forduló résztvevő csapatai: Székesfehérvár, Esztergomi Vitézek, Budapest Medvék, Exiles, Szegedi Gorillák, DEAC