A Táncol”KODO” csapatával lépnek fel Fehérváron az opolei néptáncegyüttes fiataljai

Szeptember 27-én érkezik Fehérvárra lengyel testvérvárosunkból, Opoléből egy fiatalokból álló ének- és táncegyüttes, akik a Köfém-Táncol”KODO” táncosaival közös, ingyenes műsort adnak a KÖFÉM Művelődési Házban. A szervezők szeretettel várnak mindenkit!
2026.09.23. 15:26 |
A Táncol”KODO” csapatával lépnek fel Fehérváron az opolei néptáncegyüttes fiataljai

Az opolei Gosławice városrészben lévő Zespół Szkolno-Przedszkolny w Gosławicach oktatási intézményben működik egy, a helyi diákokból álló ének- és tánccsoport, akik magyarországi látogatásuk során természetesen a testvérvárosba, Székesfehérvárra is ellátogatnak.

A Martina Osuchowski felkészítőtanár vezetésével érkező fiatal művészek szeptember 27-én, vasárnap 11 órától egy igazán autentikus fellépéssel várják az érdeklődőket a KÖFÉM Művelődési Házban, ahol ráadásul a Köfém – Táncol”KODO” Táncegyüttessel közösen lépnek majd színpadra. A székesfehérvári tánccsoport művészeti vezetői Hahn-Kakas István és Tombor Bea.

A program során a közönség először betekintést kaphat a lengyel népi kultúra világába: az opolei fiatalok tradicionális lengyel táncokat mutatnak be, emellett népi énekeket is hallhat a közönség. A lengyel együttes bemutatkozó fellépését követően a KÖFÉM – Táncol”KODO” Táncegyüttessel „összeállva” egy közös táncházba is bekapcsolódhatnak a résztvevők. 

A szervezők mindenkit szeretettel várnak az ingyenes programra, amelynek célja, hogy a táncon és a zenén keresztül még közelebb hozza egymáshoz a két ország hagyományait és közösségeit.