Rangos elismerésben részesíti a 25 éves Fehérvári Kézművesek Egyesületét a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata. A díjat november 9-én, szombaton a Kézműves értékeink című, nagyszabású kiállítás megnyitóján adják át.
Családi délutánnal, Márton-napi hangulattal várják a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ munkatársai a gyerekeket és szüleiket november 8-án, pénteken 15.30-tól a Fürdő sori központi épületben. A kézműves foglalkozáson lampionokat lehet majd készíteni, amelyekkel aztán felvonulást is tartanak a Csónakázó-tó körül; a részvétel ingyenes.
A színek nyomában címmel családi programot szervez az őszi szünetben a Hetedhét Játékmúzeum. Az október 29-én, kedden 10.30 órakor kezdődő múzeumpedagógiai foglalkozáson a bátor kalandorok Morózus király nyomába erednek, hogy kiszabadítsák az elrabolt színeket.
Általános és középiskolásoknak szervez különféle foglalkozásokat az őszi szünet négy napján a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A gyerekek a legkülönfélébb mesterségekbe kóstolhatnak bele. A foglalkozások egész naposak lesznek, de lehet jegyet váltani akár fél napra is. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Fazekas szakmai napot rendez október 26-án Székesfehérváron a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A programon a kerámiák történetéről szóló előadások, szakmai bemutatók és könyvvásár várja az érdeklődőket, a részvétel regisztrációhoz kötött.
Újraindultak szeptembertől a műhelyfoglalkozások és szakkörök a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében. A Rác utcai alkotóházba szeretettel várnak mindenkit, aki tartalmas, kreatív kikapcsolódásra, alkotásra vágyik. Többféle műhely közül lehet választani.
Négykezes keddre várják ismét az alkotni vágyókat a Hetedhét Játékmúzeumba. Októberben két alkalommal, 15-én és 22-én 13 és 17 óra között Varró Szilvia textiljáték készítő vezetésével kutyust készítenek a résztvevők.
Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, csikóbál, tánctanítás és táncházi mulatság – 2024. október 12-én, szombaton folytatódik az új évad a Malom utcában. Jegyek elővételben kaphatók az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén.
Királykúti Kreatív címmel hirdet programsorozatot szeptembertől a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ: ebben a sorozatban felnőtteknek szóló, elegáns, modern és exkluzív kézműves workshopok kapnak helyet havi rendszerességgel.
Augusztus 31-én szombaton harmadik alkalommal állítják fel a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület által 40 évvel ezelőtt készített, Gránátalma-díjas vezéri jurtát a Palotavárosban. Népi játszóház, kirakodóvásár és íjászat is várja az érdeklődőket a Királyok Parkjában a III. Jurta Napon.