irodalom

2017.04.06 |
| 2017.10.30. 09:18:51 |

Szépirodalmi kalandozásra hív kedden a Vörösmarty Szalon

Október 31-én, kedden 19 órától folytatódik a Vörösmarty Szalon. A Színház Kávézóban látják vendégül a Független Színművészetért Alapítvány és a Manna Produkció közös előadását, a Kortalan Kortárs elnevezésű sorozat Bilincs/Szabadság című egyszeri alkalommal játszott, csak a fehérvári nézőknek szóló produkcióját.
| 2017.10.27. 09:01:45 |

Czigány Ildikó: A kék madár álma - könyvbemutató a Királykút Emlékházban

A Szabadművelődés Háza és a Vörösmarty Társaság közös szervezésében, október 30-án, hétfőn 18 órakor kezdődik Czigány Ildikó: A kék madár álma című, válogatott írásokat tartalmazó kötetének bemutatója a Királykút Emlékházban. (Mikszáth Kálmán u. 25.) Az est házigazdája Bakonyi István, irodalomtörténész lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
| 2017.10.26. 08:01:24 |

Varró Dániel új kötetét mutatják be pénteken a megyei levéltárban

Október 27-én pénteken 18 órakor Varró Dániel Mi lett hova? című kötetét mutatják be a Fejér Megyei Levéltárban. A program az Örülök, hogy itt szólhat sorozat részeként valósul meg. Varró Dániel új könyvében „Daniból közben Dániel lesz, mi pedig megtudjuk, hogy az ő korában/ egy rendes költő meg van halva..”
| 2017.10.18. 07:51:23 |

Slam poetry verseny lesz csütörtökön az Ikon Klubban

Október 19-én csütörtökön este 7 órától Slam poetry verseny lesz az Ikon Klubban. A versenyzők saját művekkel indulhatnak csak, az írást tartalmazó papíron vagy telefonon kívül más segédszköz nem haszálható. Az előadásra minden versenyzőnek 3 perce és 15 másodperc tiszteletideje van. Az idő lejárta után fél percenként egy pontot vonnak le.
| 2017.10.17. 06:44:00 |

Varró Dániel könyvbemutató lesz a Fejér Megyei Levéltárban

Október 27-én pénteken 18 órakor Varró Dániel Mi lett hova? című kötetét mutatják be a Fejér Megyei Levéltárban. A program az Örülök, hogy itt szólhat sorozat részeként valósul meg.  Varró Dániel új könyvében „Daniból közben Dániel lesz, mi pedig megtudjuk, hogy az ő korában/ egy rendes költő meg van halva..”
| 2017.10.09. 10:02:26 |

A magyar természetpróza első mestere - könyvbemutató a Királykút Emlékházban

A Szabadművelődés Háza és a Vörösmarty Társaság közös szervezésében, október 9-én, hétfőn 18 órakor lesz Dr. Csiák Gyula: Bársony István 1855-1928; A magyar természetpróza első mestere című kötetének bemutatója a Királykút Emlékházban. (Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán utca 25.) A szerzővel Bakonyi István, irodalomtörténész beszélget. A részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
| 2017.10.07. 21:20:14 |

Fáklyás felvonulással hívták fel a figyelmet a bántalmazott állatokra

Az állatok világnapja alkalmából indult fáklyás felvonulás szombaton este a Fehér Palota Üzletközpont parkolójából, hogy felhívja a figyelmet az emberi önzésre és a bántalmazott, hontalan állatok sorsára. A felvonulás előtt az idén 25 éves HEROSZ Fehérvári Állatotthon rajz és novellaíró pályázatainak eredményeit hirdették ki és adták át a jutalmat a győzteseknek.
| 2017.10.05. 18:21:04 |

Kezdetét vette a határon túli magyar írók találkozója Székesfehérváron

Csütörtökön délután az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a három napos Határon Túli Magyar Irodalom Napjai elnevezésű találkozó, amelyet idén 18. alkalommal rendez meg a Vörösmarty Társaság és a Magyar Írószövetség, Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával. Az idei rendezvény fő témája a „Helyzetjelentés 2017 – a politikai erőfeszítések hatásai” címet kapta, de az idén nagykorúvá vált rendezvényen szó lesz a magyar nyelvű erotikus költészetről is.
| 2017.10.04. 07:42:53 |

Festői szerelmek - beszélgetés Nyáry Krisztián íróval a Csók István Képtárban

Október 5-én csütörtökön 18 órakor Nyáry Krisztián íróval Czinki Ferenc beszélget a Csók István Képtárban. Nyáry Krisztián író, irodalmár, kommunikációs szakember néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, s bár a ’90-es évek közepén otthagyta a katedrát, hobbija az irodalom- és művelődéstörténet maradt.
| 2017.10.04. 06:54:16 |

Teltházas programok az idei Fehérvári Irodalmi Napokon

Illésy Éva monodrámájával lezárult a 2017-es FIN – Fehérvári Irodalmi Napok rendezvénysorozata. A könyvbemutatók mellett színházi előadásokkal és koncertekkel színesített fesztivál minden eddiginél több látogatót vonzott.