-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Chorley West Lancashire cserkészcsapat látogatogatott Fehérvárra
Fehérvár angol testvérvárosából, Chorley-ból érkezett az a 37 fős cserkészcsapat, amelynek tagjait hétfőn délelőtt Mészáros Attila tanácsnok fogadta a Városházán. Egy európai körút utolsó állomásaként látogattak Székesfehérvárra a vendégek, akik 2006 óta ápolnak jó kapcsolatot a Magyar Cserkészszövetség IV. Kerületével.
2013.08.26. 13:13 |
Székesfehérvár angol testvérvárosából, Chorley-ból érkezett az a 37 fős cserkészcsapat, amelynek tagjait hétfőn délelőtt Mészáros Attila tanácsnok fogadta a Városházán. Egy európai körút utolsó állomásaként látogattak Székesfehérvárra a vendégek, akik 2006 óta ápolnak jó kapcsolatot a Magyar Cserkészszövetség IV. Kerületével.
KÉPGALÉRIA a cserkészek fehérvári látogatásáról
KÉPGALÉRIA a cserkészek fehérvári látogatásáról

A székesfehérvári városnézést követően délután Siófokra kirándul a csapat, majd holnap Pákozdon nézik meg a Katonai Emlékparkot. A diákokból, valamint vezetőikből álló cserkészcsapat holnap hazautazik, de az együttműködés szorosabbra fűzését tervezi jövőre a Chorley-i szervezet és a Magyar Cserkészszövetség IV. kerülete.
Székesfehérváron zárja európai körútját az a cserkészcsapat, amelynek tagjai angol testvérvárosunkból, Chorley-ból érkeztek. A vándortábor résztvevői Görögország, Macedónia és Szerbia után töltenek hazánkban három napot.
Az első napon Budapesttel ismerkedtek az angol cserkészek, majd vasárnap este Sárpentelén házigazdáikkal közös vacsorán vettek részt. Hétfőn Székesfehérvárral ismerkedtek, ennek keretében fogadta őket Mészáros Attila tanácsnok a Városházán.„Chorley régi és szeretett testvérvárosa Székesfehérvárnak. Nagy örömünkre nemcsak a városvezetők szintjén ápolunk jó kapcsolatot, hanem a civil szervezetek között is egyre több együttműködés szövődik. A fehérvári és az angol cserkészek közötti összefogás erre szép példa, amelyért köszönetet mondok mindkét szervezet vezetőinek.” – mondta el Mészáros Attila. A tanácsnok ezt követően Székesfehérvárról, hazánk történelmi fővárosáról mesélt a vendégeknek. Mint elhangzott: hazánk egyik legősibb városa vagyunk, amely ma történelmi szerepe mellett a gazdadáságról, kultúrájáról és sportjáról is ismert.
A 37 fős csoportot a Magyar Cserkészszövetség IV. Kerülete kalauzolja. A Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye cserkészcsoportjait összefogó szervezet összesen közel 800 taggal, székesfehérvári központtal működik.
Mint Fehér György kerületi elnök elmondta: 2006-ban jártak nálunk először a Chorley-ban élő cserkészek, miután Németországban egy ún. Szivárvány-táborban megismerkedtek a magyarokkal. Azóta minden évben érkezik kisebb-nagyobb csoport a sárpentelei Kaszap István Cserkészparkba. A mostani látogatáshoz hasonlóan akkor is a székesfehérvári cserkészek kalauzolják őket, valamint segítenek az angol cserkészeknek a tolmácsolásban is.