-
Karácsonyi misszió Kárpátalján
A "Kárpátaljai Misszió - A Magyarság Angyalai" akcióhoz a Csillagösvény Utazási Iroda egymillió forintos felajánlása az adományozóknak köszönhetően több mint megháromszorozódott és 3.162.000 forintot rászorultsági alapon osztottak el a 3-11 éves gyermeket nevelő kárpátaljai családok között, figyelembe véve az árva, vagy beteg gyermekeket is.
2025.12.18. -
A gyógyítás közös ügy
A héten véget ér a Fehérvár Televízió és a Szent György Kórház közös kampánya, mely az intézmény alapítványára, valamint a gyógyító közösségre irányítja a figyelmet. Az adventi műsorfolyam negyedik, befejező részében a szervezet támogatói mesélnek arról, miért álltak a kezdeményezés mellé, bízva abban, hogy az adakozásban másoknak is példát mutatnak.
2025.12.18. -
Vadhúst kapott a kríziskezelő
15 kiló vaddisznó raguval kedveskedett a VADEX a Székesfehérvári Kríziskezelő Központ ellátottjai számára. A húsból elkészített ételből több mint hatvan fő lakhat jól a szombati nap folyamán.
2025.12.19. -
Bemutatták a fehérvári Bamakósok autóját
2026-ban is lesz székesfehérvári induló a Budapest–Bamako Rallyn. A HunGarian Caravan egyedi autóját pénteken mutatták be a Városház téren, amelyhez a kecskeméti csapat járműve is csatlakozott.
2025.12.19.
Béremeléssel ünnepelték az Ápolók Nemzetközi Világnapját
Május 12-e környékén tartják világszerte az ápolók nemzetközi napját annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja. A kórházi dolgozók idén duplán ünnepeltek, hiszen nemrég összesen 30 milliárd forintos béremelést jelentettek be az egészségügyben.
2013.05.15. 07:02 |
Május 12-e környékén tartják világszerte az ápolók nemzetközi napját annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja. A kórházi dolgozók idén duplán ünnepeltek, hiszen nemrég összesen 30 milliárd forintos béremelést jelentettek be az egészségügyben.
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban is megünnepelték az Ápolók Nemzetközi Világnapját. A dolgozókat Reiber István, a kórház orvos-igazgatója is köszöntötte Mint mondta, jó ápolók és szakdolgozók nélkül nincs minőségi szakellátás sem, ezért az ő szerepük kulcsfontosságú egy egészségügyi intézmény működésében. Az ünnepségen több kitüntetéseket is adományoztak. Elismerésben részesült Gervain Judit osztályvezető főorvos is. Mint mondta az itt töltött évtizedek alatt sokat változott a fehérvári kórház, pozitív irányba.
Az dolgozók duplán is ünnepeltek hiszen hétfőn összesen 30 milliárd forintos béremelést jelentettek be az egészségügyben. Minden egészségügyi dolgozó, összesen 95 ezer ember részesül januárig visszamenőleg a mostani béremelésből, szeptembertől.
Az ápolók napján, hivatalos megnyitó programot követően az egészségügyi dolgozók tudományos előadásokon vehettek részt a Szent György Kórház auditóriumában.