Bencze András a Nyugat-dunántúli evangélikus egyház püspök-helyettese. Az egyház Gyülekezeti Hírmondó című lapjában fedeztem fel egy gondolatot Pilinszky Jánostól: „Bizalom a mindenségben, s a mindenségen belül a legkisebb porszem sorsában is, mert a bizalom az egyik Istenhez vezérlő ösvény.” Egy olyan időszakot élünk immáron két esztendeje, ami megviseli a hittel élő embereket is. Miként tudták átvészelni a pandémiás időszakot?
Valóban megvisel bennünket ez a járvány, hiszen ilyenkor két út mutatkozik előttünk. Az egyik, hogy nagyon vigyázunk magunkra, ebből fakadóan óhatatlanul is elzárkózik, magába fordul az ember. A másik irány pedig az, hogy élünk nyitottan, keressük a közösséget, ebben az esetben azonban halmozódnak a veszélyforrások. Az élet sok más területén érzékelem e két szélsőség közötti vergődést. Amikor Jézus meghív bennünket az Isten iránti bizalomra, akkor valami újat ad, valami egészen mást, amit nem tudunk receptbe foglalni. Mégis azt éli át a Jézus Krisztus igéjéből élő ember, hogy közösségben van, és figyelni, vigyázni tud a másikra. A kereszténységnek van egy erős értékrendje. Ez az értékrend jól tart bennünket, de nagyon sokféle terhet is ró ránk. Aki kényelmes ember, az ne járjon ezen az úton! Aki viszont nemcsak a mának él, hanem szeretne előretekinteni, bátran vesse alá magát az önvizsgálatnak!
Milyen volt az idei esztendő az evangélikus gyülekezetben?
A késő tavaszi, nyári alkalmainkat megtarthattuk, volt konfirmáció, két hittanos tábor, egy bentlakó és egy bejáró. Nyár végén még sor kerülhetett a gyülekezeti évkezdő konferenciára is, aztán kénytelenségből megint be kellett zárkózzunk. Néhány közösségi alkalmat el kellett engednünk. Így voltunk advent elejével is, az adventi kézművességgel. A karácsonyi vásár megnyílik ugyan, de a megnyitóünnepséget, ami hagyományos módon kísérte ezt a találkozót, lemondtuk. Az énekkarunknak idén lett volna évfordulója, azt is elengedtük.
Miként sikerült a különböző korosztályokat meghívni személyes jelenlét nélkül?
Az ünnepi alkalmaink jelentős részét úgy szerveztük meg, hogy az minden korosztálynak szóljon. Ha a karácsonyi ünnepkört nézzük, nagyon fontosnak találom az angyaljárást, amikor a hittanosok és a gyülekezet fiataljai meglátogatják az idős tagokat, akiknek nemcsak az ajándékot visszük, hanem önmagunkat és a karácsonyi hangulatot. Cserébe pedig megkapjuk az idősek karácsonyi emlékeit. Ez egy nagyon fontos találkozás a nemzedékek, generációk között.
Milyen üzenetet hordoz az adventi időszak 2021-ben?
Nekem nagyon fontos lett egy mondat: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” Adventkor nagyon fontossá vált, hogy Isten igéje nem díszkivilágítás, nem olyan, mint a repülőterek leszállópályája, ahol mindent előre pontosan látunk, hanem egy kicsi mécses, ami a saját környezetünket világítja meg. A pillanatnyi döntéseimben, az életutam vezetésében ez a fény azonban biztonságot, békességet ad. Ez az én személyes adventi igém. Át tudom ezt fordítani a hétköznapi életünkre, a nagyobb döntéseinkre is, hiszen az a békesség, amit az ige ad, valóban szelíddé tehet a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben is.
