Befejeződött a Berényi út felújítása - megszűnt a forgalomkorlátozás

A felújítás befejeződött, megszűnt a forgalomterelés és –korlátozás a Berényi úton, újra teljes hosszában használható Székesfehérvár egyik forgalmas közlekedési útvonala. A projekt legfontosabb céljai között volt a biztonságos közlekedési feltételek megteremtése, a gyorsabb áthaladás biztosítása.
2019.07.12. 15:38 |
Befejeződött a Berényi út felújítása - megszűnt a forgalomkorlátozás

Székesfehérvár Önkormányzata 518 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Berényi út II. ütemének felújítására, a Berényi út Vértanú és Cserkész utca közötti szakaszán.

A projekt előkészítése és engedélyezése 2016-ban megtörtént, majd a sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően, eredményes közbeszerzési eljárást követően a kivitelezési munkálatokat a Swietelsky Magyarország Kft. 2018 nyarán megkezdte.

Az  átadáson Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy három különböző projekt adódott össsze, így végül mintegy 830 millió forintból újulhatott meg komplex módon a Berényi út ezen szakasza. Hozzátette, hogy korszerű, XXI. századi út lett a Berényi út, ezért köszönet illeti a hivatalokat, tervezőket, projektgazdákat és a kivitelezőket is. A polgármester megköszönte a türelmet a környéken élőknek és a Berényi utat használóknak is. 

A közművek és az útburkolat is megújult, emellett olyan kerékpársáv rendszert alakítottak ki, ami példaértékű lehet a újabb beruházások számára is. Ezzel kapcsolatban Székesfehérvár polgármestere reményét fejezte ki, hogy a különböző közlekedési eszközöket használók megtanulják az egymás mellett közlekedést, egymás segítését és támogatását. 

A kivitelezési munkálatok keretében a Berényi út érintett szakaszának teljes pályaszerkezet-cseréje megtörtént, a forgalom két forgalmi sávra szűkült, és önálló kanyarodósávok kerültek kialakításra amellett, hogy a forgalmi sávokkal párhuzamosan irányhelyes kerékpárforgalmi sávok létesültek, amely gördülékeny és biztonságos közlekedést biztosít mindkét irányba a személygépkocsival és a kerekpárral közlekedőknek egyaránt. Az érintett szakaszon a meglévő autóbusz-megállóhelyek autóbusz-öbölbe kerültek áthelyezésre, ennek okán a helyi és helyközi buszforgalom a jövőben nem tartja fenn a forgalmat akkor, amikor az autóbusz a megállóban áll.

Az átadáson jelen volt Deák Lajosné önkormányzati képviselő, aki elmondta, hogy mintegy 300 nap alatt csodát lehetett művelni. "Végre itt is korszerű és előremutató megoldásokkal kialakított útrendszert alakítottak ki, ami az egész város közlekedését segíti." - emelt ki a képviselő. 

A Berényi út felújításával párhuzamosan, egyrészt szintén európai uniós forrásból megvalósult az érintett szakaszon a szennyvíz- és ivóvízvezetékek cseréje, továbbá a csapadékcsatorna rekonstrukciója, másrészt – kisebb részben hazai forrásból, nagyobb részben önkormányzati saját forrásból – megvalósult a Berényi út III. üteme keretében a teljes kopóréteg cseréje és a körforgalom kialakítása a Szekfű Gyula utca és a Cserkész utca között.

Az 520 méter hosszúságban, teljes szerkezetében felújított útszakaszon mind a járdák, mind az autóbuszperonok akadálymentesen kerültek felújításra.

A Berényi úton biztonságos átkelést lehetővé tevő új gyalogosátkelőhelyek kerültek kialakításra, az alkalmazott műszaki megoldásnak köszönhetően a gyalogosok az útpálya felezésében elhelyezkedő lassító szigeteken biztonságban megállva ismételten meggyőződhetnek a másik irányból érkező forgalomról mindamellett, hogy az átkelőhelyek közvilágítása a felújítást követően mindenben megfelel az előírt követelményeknek.

A projekt legfontosabb céljai között volt a biztonságos közlekedési feltételek megteremtése, a gyorsabb áthaladás biztosítása volt.

Emellett fontos cél volt a Berényi út kerékpáros-közlekedési hálózatba való beillesztése is azzal, hogy a projekt keretében a Berényi út 30/B szám alatt található orvosi rendelő mellett 9 darab ingyenesen használható, burkolt parkolóhely is kiépítésre került.

A napjainkban kiemelten fontos környezetvédelemi szempontokat is szem előtt tartotta az önkormányzat, mind a beruházás tervezése, mind annak megvalósítása során, a gyorsabb áthaladás a környéken és a városban élőkre irányuló környezeti terhelést (zaj, károsanyag-kibocsátás) csökkenti, hozzájárulva ezzel is a nemzeti környezetvédelmi célkitűzések érvényesüléséhez.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.