Befejeződött a csatornahálózat bővítése Székesfehérváron és három környező településen

 A terveknek megfelelően határidőre befejeződött a csatornahálózat bővítése Székesfehérvár korábban még csatornázatlan területein, valamint Pátkán, Pákozdon és Seregélyesen. A mintegy 8,57 milliárd forint összköltségű projekt során a kivitelezők csaknem 190 kilométernyi vezetéket építettek – hangzott el azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen a települések polgármesterei mellett részt vettek a kivitelezők és a közreműködő szakhatóságok képviselői is.
2012.11.15. 12:55 |
A terveknek megfelelően határidőre befejeződött a csatornahálózat bővítése Székesfehérvár korábban még csatornázatlan területein, valamint Pátkán, Pákozdon és Seregélyesen. A mintegy 8,57 milliárd forint összköltségű projekt során a kivitelezők csaknem 190 kilométernyi vezetéket építettek – hangzott el azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen a települések polgármesterei mellett részt vettek a kivitelezők és a közreműködő szakhatóságok képviselői is.
 
KÉPGALÉRIA a projektzáró rendezvényről
„Kiemelkedő jelentőségű az elmúlt közel két évben lezajlott szennyvízcsatorna-hálózat bővítés, ezzel megvalósult Székesfehérvár 100 %-os csatornázottsága.” – mondta el a mai projektzárón dr. Cser-Palkovics András, aki köszönetét fejezte ki a társulásban, a beruházásban és a kivitelezésben résztvevőknek. Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta: „A megyeszékhelyen közel 2000 ingatlan köthet rá a hálózatra. Az elmúlt másfél év alatt kiépült a szennyvízcsatorna-hálózat többek között Kisfaludon, Csalán és Börgöndön, valamint az Öreghegy korábban csatornázatlan utcáiban. A beruházás a környezetünk megóvása érdekében tett nagy lépés. A csatornázás után az utak sávos helyreállításán felül több utcában megtörtént az útburkolat teljes felújítása is, amelyet városunk önerőből, a Saára Gyula-program részeként valósított meg és folytat a jövő évben.” – tette hozzá dr. Cser-Palkovics András.
Több mint 6500 háztartás számára jelent bekötési lehetőséget az Európai Unió által támogatott környezetvédelmi projekt keretében megvalósult beruházás. A 2011 márciusában megkezdődött kivitelezési munkák az eredeti ütemezésnek megfelelően 2012. október 30-ig befejeződtek. A munkálatok bő másfél évig tartottak és ez idő alatt az elkészült csatornaszakaszok rész-műszaki átadásával egyes településrészek háztartásai már korábban, szakaszosan csatlakozhattak a hálózatra. A hálózat üzemeltetője a Fejérvíz Zrt.
 
A Hiemer-házban tartott projektzáró rendezvényen Pákozd, Pátka és Seregélyes polgármesterei is köszönetüket fejezték ki a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése kapcsán. Mint elhangzott, a projekt körülbelül 20 és félezer lakos javát szolgálja a négy településen, amelyek a Velencei-tó érzékeny és fokozottan érzékeny vízgyűjtő területén találhatóak, ezért itt különösen fontos a keletkező szennyvizek megfelelő összegyűjtése. A beruházás eredményeképpen javul a Velencei-tó vízminősége is.
 
A „Székesfehérvár Megyei Jogú Város és térsége – Pákozd, Pátka, Seregélyes – szennyvízcsatorna hálózatának bővítése” tárgyú projekt tervezett nettó összköltsége 8,57 milliárd forint volt. A támogatásokon felül a négy önkormányzat 2,14 milliárd forintos önerőt biztosított. A kivitelezési szerződéshez képest nettó 167,7 millió forintos megtakarítás jelentkezik. Ez abból adódik, hogy a kivitelező konzorcium többlet- és pótmunkák nélkül valósította meg a szennyvízelvezető rendszert. A kivitelezési munkák befejeződtek, de a projekt teljes lezárására az üzemeltetéshez szükséges gépek leszállítása után, 2013-ban kerül sor.
 
A beruházással nemcsak az egyes porták tulajdonosai, hanem a résztvevő önkormányzatok is gyarapodtak, hiszen a projekt keretében megvalósított létesítmények Pákozd, Pátka, Seregélyes és Székesfehérvár önkormányzatának 100 százalékos tulajdonába kerültek.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.