-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Bach összes fuvolaszonátája megszólal a március 22-i Kultúrszalonban
Az Ars Musica Zenebarátok Egyesülete szervezésében folytatódik a Kultúrszalon, melynek legújabb programján Johann Sebastian Bach összes fuvolaszonátáját hallhatja a közönség.
„Ritkán adódik lehetőség arra, hogy egy zeneszerzői életmű egy bizonyos területét egyetlen koncert alkalmával maradéktalanul megismerhessük, most erre az utazásra invitáljuk a zenebarátokat!” – fogalmaztak a szervezők.
A zeneművek Hajas Szilárd fuvolaművész és Vasvári Tamás zongoraművész tolmácsolásában hangzanak fel, a művek világában az est házigazdája, dr. Szabó Balázs zenetörténész kalauzolja a résztvevőket. A belépés díjtalan, a zenei est a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház és Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával valósul meg. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!