-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Bach János-passiója csendült fel a Budai úti Református templomban
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar idei ünnepi sorozatának záróestjén, szerdán este az európai zene történetének egyik legnagyobb egyházzenei remekműve, Johann Sebastian Bach 1724-ben bemutatott János-passiója csendült fel a Budai úti Református templomban.
2024.03.27. 21:38 |
A passió előadásában neves énekművészek és az Ars Oratoria Kamarakórus volt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar partnere.
A Budai úti Református templomban rendezett hangversenyt Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy dirigálta.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar húsvéti koncertje
A Krisztus szenvedéstörténetét megelevenítő kompozíció az úgynevezett oratórium-passió alfajába tartozik, vagyis a Szentírás a nagypénteki eseményeket elbeszélő textusai mellett kiegészítő szövegeket is tartalmaz, amelyek hol meditatív, hol szenvedélyes reagálásokkal kísérik az egyes stációkat. A librettóhoz Bach megrázóan szép zenét komponált, amely az emberi érzelmek hatalmas skáláját felvonultatja a fájdalomtól és a gyásztól az örök életbe vetett hitben való megnyugvásig.