Az idén 12354 lakásban folytatódik a panelfelújítás - kiemelkedően sok pályázat

 Székesfehérváron az országos program meghirdetése óta folyamatos az energiatakarékos panelfelújítási program. Az elmúlt években országosan is élen jár a város a benyújtott pályázatok számában, sőt az elnyert támogatási összegek is a legjelentősebbek. A 2005-ben benyújtott pályázatok alapján összesen 183 épületben kezdődhetnek majd felújítások. A Székesfehérváron található mintegy 20 ezer panellakásból így már szinte valamennyi bekapcsolódott az országos programba, ami lakossági, önkormányzati és kormányzati közös részvállalással valósul meg - hangsúlyozta kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Warvasovszky Tihamér polgármester. 
2006.05.09. 15:30 |

 Székesfehérváron az országos program meghirdetése óta folyamatos az energiatakarékos panelfelújítási program. Az elmúlt években országosan is élen jár a város a benyújtott pályázatok számában, sőt az elnyert támogatási összegek is a legjelentősebbek. A 2005-ben benyújtott pályázatok alapján összesen 183 épületben kezdődhetnek majd felújítások. A Székesfehérváron található mintegy 20 ezer panellakásból így már szinte valamennyi bekapcsolódott az országos programba, ami lakossági, önkormányzati és kormányzati közös részvállalással valósul meg - hangsúlyozta kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Warvasovszky Tihamér polgármester. 

 Székesfehérvár önkormányzata a kezdetektől felvállalta minden pályázó lakóközösség támogatását, hiszen az energiatakarékos felújítással javulnak a családok életkörülményei és csökkennek a panellakásokban a fűtési költségek. Warvasovszky Tihamér kiemelte, hogy tisztában vannak azzal, hogy a panellakásokban nem a leggazdagabb társadalmi réteg él, ezért is fontos az önkormányzati és az állami segítség a felújításoknál. 2005-ben a kormány egy meghosszabbított pályázati időszakot hirdetett meg, így az elbírálás év végével kezdődött meg. A szeptemberig beadott fehérvári anyagokról januárban kapott értesítést a város, ami 90 épület sikeres pályázatát jelentette. Ennek keretében 5776 lakás felújítása valósulhat meg.
 
 A decemberig benyújtott további pályázatok elbírálása is megtörtént és értesítést kapott az Önkormányzat arról, hogy további 6578 lakás energiatakarékos felújításához kapott 1,5 milliárd forint kormányzati támogatást. Székesfehérvárról így 2005-ben összesen 12354 lakás nyert el támogatást. Az így megvalósuló felújítások összértéke meghaladja a 8,2 milliárd forintot, amiből az önkormányzat 2,75 milliárd forintnyi támogatást biztosít a lakóközösségeknek.

 Kétfordulós közbeszerzési eljárás keretében választjuk ki a kivitelezőket és a műszaki ellenőrzést is pályáztatjuk. Júliusban a közgyűlés dönt majd a nyertes pályázóról, ezt követően kezdődhetnek meg a munkálatok.

 A pályázat meghirdetése óta az önkormányzat minden esetben biztosította a szükséges egyharmados önrészt a pályázóknak. Jelenleg is folynak energiatakarékos felújítások a városban, hiszen a 2004-es pályázatok keretében megújuló 38 épületből eddig 24-ben történt meg a beruházás. Tizenkét épületen dolgoznak jelenleg és kettőben indul most a kivitelezés. Ezek befejezési határideje augusztus 31. A kormány kiírta az energiatakarékos panelfelújításra vonatkozó 2006-os pályázatot. Ehhez kapcsolódóan a májusi közgyűlésen kerül sor a helyi pályázat meghirdetésére.

 

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.