-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
Az első teljes év a Sóstó Vadvédelmi Központban - közel kilencszáz állat életét mentették meg
Több denevért is bevittek a Sóstó Vadvédelmi Központbea zért, mert az enyhe időjárás utáni gyors lehűléshez nem tudtak alkalmazkodni. A denevéreken kívül itt telel például egy erdei sikló és több tucatnyi sün is.
A Vadvédelmi Központ 2022-ben nyílt meg, akkor 555, a tavalyi első teljes évben pedig már közel kilencszáz állat fordult meg a gondozók és az orvosok kezei között. Az állatok zöme védett és fokozottan védett egyed - mondja a központ természetvédelmi vezetője Csete Gábor.

A rehabilitációra bekerült állatok közül tavaly 359-et visszaengedtek a természetbe. Azok az állatok, melyek olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy és a természetben nem tudnának teljes életet élni, a Vadvédelmi Központban maradhatnak.

A központ sokat tesz annak érdekében, hogy megismertesse a környezetünkben élő fajokat az érdeklődőkkel. Havonta rendeznek vadvédelmi estéket és vasárnaponként is rendszeresek a családi programok. A rendezvényekről részletesen a Vadvédelmi Központ facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.
