-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Az egykori négykaréjos templom maradványait kutatják a Bazilika előtt
Az idei évre felfüggesztik a régészek a munkát a Szent II. János Pál pápa téren, amint az időjárás újra lehetővé teszi, folytatódik a négykaréjos templom feltárása. Az eddig feltárt részeket védőborítással látják el, és a Bazilika előtt ideiglenes járófelületet alakítanak ki, ami megkönnyíti a templom megközelítését. Az Arany János utcában pedig már a burkolat kialakításán dolgozik a kivitelező. A tér végleges arculatáról a feltárás befejeztét követően, a teljes leletanyag ismeretében döntenek a szakemberek.
A régészeti feltárás folytatásáról, valamint az Arany János utca felújításáról sajtótájékoztatón számolt be Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója és dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Székesfehérvár Önkormányzata kezdeményezésére a Szent István Király Múzeum régészei 2014 őszén hitelesítő feltárást végeztek a Szent II. János Pál pápa tér keleti oldalán. A másfél hónapon át tartó munka során a Kralovánszky Alán által már korábban megtalált falak mellett középkori, török kori és barokk kori sírokat és újabb falszakaszokat tártak fel. A munkálatokkal előkerült a négykaréjos templom északi és keleti apszisának részlete, továbbá az azokat összekötő derékszögű falszakaszok. Az egyházi épület keleti oldalán két-két falazott sír helyezkedett el, melyek közül kettőből sírkőlapot is sikerült kiemelni. A templomtól északra feltárásra került egy különleges alaprajzú (szabálytalan ötszögletű) építmény északi és déli fala. A nagymennyiségű emberi csont alapján a korábbi ásatás megfigyelését megerősítve ossariumról van szó, mely felett a középen látható pillér alapján boltozott kápolna állhatott.
2017-ben a tér nyugati oldalán folytatódott az ásatás – mondta el Kulcsár Mihály igazgató. A déli karéjt teljes mértékben elbontó, 18. századi kripta mellett feltárásra került a nyugati karéj részlete is. Ettől délnyugatra, a karéj ívéhez igazodva egy középkori kővel bélelt sírt is kialakítottak, melyet a közművek erősen megbolygattak. A karéjtól nyugatra egy vékony falalapozás maradványa húzódott, melyről elképzelhető, hogy temetőkerítéshez tartozott. A 18. századi kriptától délre két falmaradvány található, melyek a négykaréjos templom átépítését követő építési periódushoz kapcsolhatók.
Az ásatási munkálatok során további késő középkori sírok kerültek elő.
A teljességre törekvő feltárás és dokumentálás a mai modern eljárások és technikai eszközök bevonásával történik, emellett lehetőség nyílik a kronológiai és építészeti kérdések tisztázására is. Éppen emiatt fontos a munkálatok folytatása, mely azonban nem nehezítheti az Arany János utcában a közlekedést – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András polgármester. A végéhez közeledik a felújítás, és a régészek munkájának lezárultát követően az önkormányzat megteszi a szükséges lépéseket a leletek bemutathatóságát biztosító fedés kialakítására is a Szent II. János Pál pápa téren.
