Az Adonyi útról érkezett a Városház térre Fehérvár fenyőfája

Az Adonyi úton egy családi ház udvarán mintegy negyven éve ültették azt az ezüstfenyőt, ami idén Székesfehérvár karácsonyfája lesz a Városház téren. A mintegy nyolc méter magas fenyőt teherautóval szállították a belvárosba, ahol a Városgondnokság munkatársai vágták be a helyére.
2018.11.26. 12:25 |
Az Adonyi útról érkezett a Városház térre Fehérvár fenyőfája

"Négy-öt éves lehetett akkor a kislányom, és a facsemete is vele egykorú volt" - mesélte Hiedl József, aki a lányával ültette, és most az unokájával nézte végig a családi ezüstfenyőből városi karácsonyfává átalakuló fa kivágását. A hetvenes években ültetett kis fenyő mára az Adonyi úti ház fölé nőtt, hatalmas magassága és súlya miatt a szakemberek szerint is veszélyessé vált. Évek óta gondolkodtak azon, hogy mi legyen a sorsa, míg idén végül úgy döntöttek, felajánlják a város számára, így vesznek méltó búcsút a több mint 40 éve az udvarukat díszítő fenyőtől.

A több mint két tonnás ezüstfenyő kivágását reggel kilenc órakor kezdték a szakemberek. A Városgondokság irányításával alvállalkozók segítségével szállították a Városháza elé a fenyőt, amit dél körül sikerült a helyére állítani. A hétvégén már feldíszítve várja az adventi programokra érkezőket.

Volt már, hogy égősor fénylett rajta, de olyan díszes "öltözéket" még nem viselt, mint amilyet idén fog a Városháza előtt
- mondta el Hiedl József. És bár minden évben örömmel jönnek az adventi belvárosba, idén egy kicsit más lesz megpillantani a városi karácsonyfát.

Fehérvári színes

  1. Nívódíjas MET Aréna

    Ünnepélyes keretek között avatták fel a 2025. évi Építőipari Nívódíj elnyerését tanúsító táblát a székesfehérvári MET Arénában. A multifunkcionális csarnok nemcsak a hazai jégkorongsport modern fellegvára, illetve számos sportág nemzetközi versenyei és kulturális programok méltó otthona, hanem innovatív műszaki megoldásaival és fenntartható kialakításával a hazai építőipar egyik kiemelkedő teljesítménye is.

    2026.03.18.
  2. Természettudományos kalandozás

    Tizenöt csapat vett részt a tavaly szeptemberben indult Kalandozás a Természettudományok Birodalmában elnevezésű vetélkedőn, amelynek döntőjét szerdán tartották a Vasvári Pál Általános Iskolában. A komoly felkészültséget kívánó, komplex versenyt a Zentai Úti Általános Iskola Barnamedvék nevű csapata nyerte.

    2026.03.18.
  3. Jótékonysági csokigyűjtés

    Március 21-én, szombaton 17 órakor a Falco KC Szombathely látogat az Alba Regia Sportcsarnokba. A rangadó előtt az Alba Fehérvár jótékonysági csokigyűjtést szervez, amellyel kosárlabdázóink a Velencei Vadvirág Gyermekotthon kis lakóinak húsvétját szeretnék szebbé varázsolni.

    2026.03.18.
  4. Fehérvári produkció a Nagycirkuszban

    Szép Anita és Max, a székesfehérvári Flyfitness színeiben, kutyatánc produkciójával 2026. április 8-án, 17 órakor lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz Ringlispíl című előadásban. Anita és Max között különleges kapcsolat van, Max nemcsak a legjobb barátja, hanem a munkatársa is.

    2026.03.18.