Autizmus Világnapja a Királykút Közösségi Házban

 Április 2. az Autizmus Világnapja, a Királykút Közösségi Házban ebből az alkalomból gyűltek össze az autizmussal élők segítésével, támogatásával foglalkozó szervezetek képviselői. Székesfehérvár városát Róth Péter alpolgármester képviselte. Székesfehérvár városa lehetőségeihez képest eddig is és a jövőben is mindent megtett, megtesz, hogy az autizmussal élők ügyeit támogassa, létüket és gondjaikat megismertesse polgáraival.
A cikkben VIDEÓ található!
2012.04.02. 17:03 |
Április 2. az Autizmus Világnapja, a Királykút Közösségi Házban ebből az alkalomból gyűltek össze az autizmussal élők segítésével, támogatásával foglalkozó szervezetek képviselői. Székesfehérvár városát Róth Péter alpolgármester képviselte.
 
 A Más Fogyetékos Gyermekekért Alapítvány nevében Mahlerné Köfner Anikó, kuratórium elnök köszöntötte Spányi Antal megyés püspököt, Róth Pétert, az autisták ügyét régóta, előadásaival és felolvasásaival is támogató Börcsök Enikő színművészt, továbbá Deák Lajosné és Földi Zoltán képviselőket. Mint bevezetőjében elmondta, az Egyesült Nemzetek Szervezete által kijelölt világnapra az alapítvány 2009 óta szervez programokat azért, hogy felhívja a figyelmet az autizmus spektrum zavarra. 
 
 Róth Péter alpolgármester szerint az autizmus ügye és az autisták gondjai a többségi társadalom számára elsősorban a szeretetről, az empátiáról, az elfogadásról és a segítőkészségről szólnak. Minden autista egy-egy szín - folytatta -, talán ragyogóbb is, mint a "közönséges" ember, és a Teremtő akarata az, hogy ilyen színes legyen a világunk. Tudja persze, hogy ez a dolog szinte elviselhetetlen terheket is rakhat a családokra, mind mentálisan, mind egzisztenciálisan, ezért tehát az autizmussal élők problémáinak megfelelő kezelése társadalmi kérdés kell, hogy legyen. Ma, Magyarországon sajnos minden belátás és elfogadás mellett sincsenek meg a szükséges anyagiak arra, hogy ez intézményesen így lehessen - tette hozzá -, kell tehát az egyes emberek áldozatvállalása, személyes erőfeszítése, kell az erre szövetkező civilek, világi és egyházi szervezetek munkája ahhoz, hogy a gondoskodásra szoruló, autizmussal élők megkapják a szükséges ellátást, fejlesztést.
 
 Székesfehérvár városa lehetőségeihez képest eddig is és a jövőben is mindent megtett, megtesz, hogy az autizmussal élők ügyeit támogassa, létüket és gondjaikat megismertesse polgáraival, ezért hát ő is köszönetét és tiszteletét fejeze ki mindazoknak, akik akár személyes érintettségükből, akár a bennük rejlő empátiából és emberbaráti szeretetből fakadóan segítik az autizmussal élők ügyét, megélhetését, egyéni fejlődését. Végezetül pedig a sajtó képviselőin keresztül újólag is szeretné felhívni a fehérváriakat arra, hogy adójuk 1%-ával segítsék a helyi civil szervezetek - mint amilyen például az Alapítvány - céljait, amelyekről a városi honlapon részleteket is olvashatnak - fejezte be. 
 
 Spányi Antal megyés püspök is arra figyelmeztetett mindenkit, hogy a világ és a benne élő emberek sokszínűsége Isteni akarat, elsősorban tehát mindenkinek az a feladata, hogy hogy megtalálja a maga teendőjét ebben a világban. A jóságról nem elég beszélni, tenni kell, például az autistákért. Elérni azt, hogy szűrésük minél előbb, fejlesztésük minél tökéletesebben mehessen végbe. Végül több társadalmi toleranciát, empátiát és pozitív energiát kívánt mindezekhez. 
 
 Õt követően Kissné Miklós Kata, az Autisták Országos Szövetsége nevében köszönte meg a fehérvári szervezet eddigi munkáját, és fejezte ki reményét, hogy a mai, tucatnyinál is több nagyvárosban megrendezett világnapi rendezvény segíteni fogja az autisták ügyét. 
 
 A köszöntők után Börcsök Enikő színpadi monodrámájának szövegkönyvéből adott elő részleteket, felidézve a Vörösmarty Színházban előadott nagyhatású előadás pillanatait.  A rendezvény aztán az ügyet szimbolizáló kék lufik kiosztásával, és a városba vezető, figyelemfelhívó sétával zárult. Este fél nyolckor a színház is kék kivilágítással támogatja az Autizmus Világnapja célkitűzéseit.