-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Átvette kinevezési okmányát Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár
Balog Zoltán emberi- erőforrás-minisztertől vehette át kinevezési okmányát Sipos Imre, a tárca új köznevelési helyettes államtitkára, aki 1990-től a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola tanára, 1998-tól 2012 decemberéig igazgatója volt.
2013.04.25. 08:05 |
Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől vehette át kinevezési okmányát Sipos Imre, a tárca új köznevelési helyettes államtitkára, aki 1990-től a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola tanára, 1998-tól 2012 decemberéig igazgatója volt.
Balog Zoltán javaslatára a miniszterelnök április 16-i hatállyal Sipos Imrét köznevelésért felelős helyettes államtitkárrá nevezte ki. Sipos Imre korábban, bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányzás három esztendejében igen intenzív jogszabály-alkotási folyamat zajlott a köznevelésben. Mint mondta, a rendszer finomhangolása még hátravan. Terveiről szólva kijelentette, szeretné megerősíteni a visszacsatolási folyamatokat, továbbá még több segítséget adna az intézményvezetőknek. Célként jelölte meg a jogszabályalkotás és a jogalkalmazás egymáshoz közelítését. "Mindannyiunk felelőssége, hogy a pedagógustársadalom erkölcsi megbecsülését megerősítsük" - hangsúlyozta az új helyettes államtitkár.
A korábbi helyettes államtitkár, Gloviczki Zoltán tavaly ősszel jelentette be távozási szándékát, és április 15-vel kapta meg felmentését. A tárca tájékoztatása szerint Sipos Imre matematika és fizika szakos tanár, közoktatási vezető, diplomáit a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Az egyetem elvégzése után műszaki területen tevékenykedett, majd 1990-től a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola tanára, 1998-tól 2012 decemberéig igazgatója. Ezt követően, helyettes államtitkári kinevezéséig a Székesfehérvári Tankerület igazgatói pozícióját töltötte be - olvasható a közleményben.