-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Átadták a Vízivárosi Közösségi Klubot a Budai út 94. szám alatt
Új közösségi tér nyílt meg a Vízivárosban, a Budai út 94. szám alatt. A Vizivárosi Közösségi Klub helyi programok és társas összejövetelek lebonyolítására szolgál. A klub átadásán Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogyátadására csütörtökön délelőtt került sor, az eseményen részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester és a városrész önkormányzati képviselője, Dr. Horváth Miklósné is.
2013.11.21. 11:10 |
Új közösségi tér nyílt meg a Budai út 94. szám alatt a Vízivárosban. A Vizivárosi Közösségi Klub átadására csütörtökön délelőtt került sor, az eseményen részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester és a városrész önkormányzati képviselője, Dr. Horváth Miklósné is.

Üresen állt az a Budai út 94. szám alatti, 42 m2 alapterületű helyiségcsoport, amelyet a felújítást követően mától Vízivárosi Közösségi Klubként használhatnak a városrész lakói. A megnyitására szervezett ünnepség Gulyás Lászlóné, a Sarló Nyugdíjas Klub vezetőjének szavalatával kezdődött, majd a szomszédos Vízivárosi Általános Iskola 3. osztályos tanulója, Vizler Dorina játszott el két népdalt furulyán.

A közösségi teret Székesfehérvár polgármesterével együtt vehették birtokba ma délelőtt a környékbeliek. Mint dr. Cser-Palkovics András elmondta: látszik a gondos kezek munkája a helyiségeken és az is, hogy az élet már átadta ezt a közösségi helyet, azaz már használják az új klubot. A XXI. században különösen szükség van olyan helyekre, ahol az emberek összejöhetnek, beszélgethetnek, vagy bármilyen, őket érdeklő programokat szervezhetnek. „Talán szimbolikus is, hogy éppen a Szent István Emlékévben nyílik meg ez a Közösségi Klub. Mindannyian szeretjük ezt a várost, sokan sokat dolgoztak érte. Örülök, hogy ezért most a Vízivárosiaknak ezzel a szép közösségi térrel mondhatunk köszönetet. Kívánom, hogy minél több élmény kötődjön majd ehhez a helyhez, amelyet a résztvevők hazavisznek, elmesélnek másoknak, akik szintén eljönnek majd ide megtapasztalni a közösség erejét és szépségét.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere egyúttal köszönetet mondott Dr. Horváth Miklósnénak és A Szabadművelődés Házának, valamint egy, a régi Székesfehérvárt ábrázoló metszetet ajándékozott a Vízivárosi Közösségi Klubnak.

A több helyiségből álló ingatlan alkalmas klubfoglalkozások, író-olvasó találkozók lebonyolítására, sőt egy filmklub indítása is szerepel Víziváros önkormányzati képviselőjének tervei között. „Remélem, hogy akik ide látogatnak, azok annyi megértést, szeretetet és egymás felé fordulást tapasztalnak, azaz egy szóval annyi közösségi élményt élnek majd meg itt, hogy ez a kis helyiség mindenki előtt kitárul és Víziváros szíve lesz.” – mondta el Dr. Horváth Miklósné, aki kitért arra is, hogy december 2-ától képviselői fogadóóráját is a Budai út 94. szám alatti klubban tartja majd. A közelgő ünnepekre tekintettel már a Vízivárosiak adventi programját is minden résztvevő figyelmébe ajánlotta az önkormányzati képviselő: „A közösségteremtés fontos lépéseként tavaly meghonosítottuk a városrészi adventi ünnepségeket. Idén is közösen készülünk majd a karácsonyra, minden szombaton a Vízivárosi Óvodában várunk mindenkit szeretettel. Első alkalommal, november 30-án 14 órakor kezdünk, akkor kis házigazdáink adnak műsort, következő vasárnap fél háromtól a Szabad Színház előadására kerül sor, majd 14-én 14 órától a Rákóczi úti Óvodások lépnek fel, végül december 21-én 14 órától pedig A Szabadművelődés Háza szervezésében zajlik majd az adventi ünnepség.”

A Budai út 94. szám alatti helyiségcsoport felújítására és berendezésére összesen közel 2,5 millió forintot biztosított Székesfehérvár Önkormányzata, a működtetést A Szabadművelődés Ház vállalta fel, az intézmény telephelyeként segítik a Vízivárosi Közösségi Klubot, a kulturális programok szervezését és a mindennapok feladatait is.